Új brit törvény a szabad információkezelésről
2005. január 6. 09:57
A vécépapír - háború
A közzétett dokumentumok egyik különlegesen extrém fejezetét a közigazgatás vécépapír ügye jelenti, mely több mint 18 éven át húzódott. Sir John Pilcher fenekét áldhatják a brit közalkalmazottak - már akik a puha vécépapírt szeretik -, ugyanis az ő aranyerének köszönhető, hogy London - idővel - szakított a keményebb vécépapírral. Az állami szolgálatban lévő britek vécépapír-ellátásában az öles változás hátterét a minap közzétett kormányjelentés leplezte le. Pilcher brit nagykövetként szolgált Ausztriában 1963-ban, amikoris orvosa aggodalmát fejezte ki a brit pénzügyminisztériumnak írt levelében a súrlódás miatt, amely Pilcher alfele és az akkoriban használatos kincstári vécépapír között lépett fel reggelente. A levél hatására kiderült, hogy azért durva a közalkalmazottak munkahelyi vécépapírja, mert olcsóbb, mint a puhább.
Sok víznek kellett azonban még lefolynia az angol vécéken, míg az állami ellátás áttért a puhára. A hetvenes évekre már nem verte annyira fogához a vécépapír-árkülönbségből nyert garast a brit államkassza, mert hogy egyre kevésbé volt drágább a puha, de még mindig a kemény dívott az állami vécékben. Az 1980-as esztendő viszont a puha mellett tette le a garast, mert higiénikusabbnak nyilvánítatott járványtani szakértők által a lágy, mint a durvább, és rá egy évre végre áttért a brit állam a puha ellátásra. Pilcher orvosának levele után tehát 18 évnek kellett még eltelnie a sikerig, vitathatatlan viszont, hogy a nagykövet feneke volt az úttörő a keménytől a puháig vezető brit állami vécépapír-ellátás aranyerektől rögös ösvényén.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap