Schwarzenegger, a történelem-hamisító
2004. szeptember 15. 12:02
Ausztria szocialista ország volt, és szovjet tankok közlekedtek az utcáin - mondta Arnold Schwarzenegger a republikánus konvenciónak.
Korábban
Történelem-hamisítás Hollywoodban Korábban is előfordult, hogy történészek bírálták Hollywood "történelem-szemléletét", ám most az angol történelmi örökségért felelős kormányhivatal (English Heritage) emelte fel szavát a az amerikai tömegfilm-gyártás ostobaságai ellen. Vezető angol történészek szerint Hollywood pontatlanságokkal és tudatos hazugságokkal zsúfolt filmjei már magát az angol nemzeti identitást veszélyeztetik. |
I'll be back soon |
A konvenció előtt tartott beszédében Schwarzenegger közölte: "Gyerekként még láthattam a szocialista országot, amivé Ausztria a szovjetek kivonulása után vált". Martin Polaschek jogtörténész, a gráci egyetem rektorhelyettese világossá tette az osztrák Kurier - és a kevésbé tájékozott világsajtó - előtt, hogy Ausztria kancellárjai 1945 és 1970 között végig konzervatív pártiak voltak, és nem szocialisták.
Polaschek szerint Schwarzenegger tudta, hogy nem mond igazat - beszédének ez a része mindössze taktikai húzás. A politikus Bush újraválasztási kampányában akarta csak elsütni a republikánus körökben régi mumusnak számító kommunistaveszély toposzát.
Abban igaza van Schwarzeneggernek, hogy a második világháború után Ausztria egy részét 1955-ig szovjet csapatok tartották megszállva. Schwarzenegger azonban Stájerországban született és nőtt fel, márpedig a délkeleti országrészből már 1945-ben - a kormányzó születése előtt két évvel - kivonultak a szovjetek.
Ehhez képest az újdonsült politikus ezekkel a mondatokkal igyekezett tekintélyt szerezni magának pártja gyűlésén: "Tankokat láttam az utcán. A saját szememmel láttam, milyen a kommunizmus."
"Kizárt, hogy Schwarzenegger gyerekkorában szovjet tankot látott volna Stájerországban" - nyilatkozta Stefan Karner történész az osztrák Kuriernak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.