Kulturális tömegdemonstrációval indult hódító útjára az István, a király
2023. augusztus 18. 18:05 MTI
Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be Budapesten, a városligeti Királydombon Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.
Korábban
Az első magyar rockoperát az 1983. augusztusi hat előadáson 120 ezer néző látta, mozifilm készült róla, lemezen is kiadták. Zenéje ötvözte a populáris zene, a népzene és az egyházi gregorián zene elemeit, e téren is az első ilyen vállalkozás volt a hazai zenés színjátszás történetében. A darabot Koltay Gábor rendezte, a koreográfus Novák Ferenc volt, a címszerepet – Varga Miklós énekhangjával – Pelsőczy László játszotta, Koppányt Vikidál Gyula alakította.
Az előadás óriási siker volt, a végén elhangzó Himnusz után harminc percen át tapsolt a közönség – ez volt a Kádár-rendszer legnagyobb kulturális tömegdemonstrációja. István és Koppány konfliktusa felölelte a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség-idegen hódoltság ellentéteket, amelyeket mindenki a maga ízlése, ismerete és világnézete szerint értelmezhetett. A politika részben támogatta, részben tűrte a darabot, kicsit talán meg is riadt tőle, de tiltani már nem merte.
Forrás: Fortepan / Urbán Tamás
Az István, a király műfajilag is megújulást hozott: megtörte a rock- és a popzene képviselőivel szembeni, a hagyományos színházi gyakorlatban bevett ellenállást. Ezt fejezte ki a szereposztás is: Pelsőczy László, Berek Kati, Sára Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró és Deák Bill Gyula rockénekesek is színpadra állhattak.
Az 1983. augusztus 18-i bemutatóval évtizedekig tartó sikersorozat kezdődött. A darabot egy év múlva a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszották elsöprő sikerrel, majd 1986-ban (és később 2000-ben) a Nemzeti Színház társulata adta elő a Hevesi Sándor téri Pesti Magyar Színházban. A rendszerváltás idején, 1990-ben Budapest legtöbb nézőt befogadó helyén, a Népstadionban került színre, akkor már Varga Miklóssal a címszerepben.
1992-ben a sevillai világkiállításon mutatták be, itt Saroltot Kovács Kati játszotta. A következő, 1995-ös margitszigeti előadáson Koppányt Földes Tamás és Sasvári Sándor alakította kettős szereposztásban. A rockoperát 2003-ban Csíksomlyón is eljátszották, mintegy 350 ezer néző érkezett Erdély magyarlakta területeiről és Magyarországról az előadásra. A táncjeleneteket a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművészeiből verbuvált csapat mutatta be. A két főszerepben ismét Varga Miklóst és Vikidál Gyulát láthatta a közönség.
Forrás: Fortepan / Urbán Tamás
2008-ban a Papp László Budapest Sportarénában tartott díszelőadás szereplőit az előző évben megrendezett tévéműsor, A Társulat című dalverseny résztvevői közül válogatták ki, István szerepét Feke Pál nyerte el. Augusztus 20-án a televízióban levetítették az új feldolgozás filmváltozatát, amelyet a 2003-ban elhunyt Boldizsár Miklós emlékének ajánlottak. 2013. augusztus 17-én, 18-án és 20-án az ősbemutató 30. évfordulója alkalmából a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be az István, a királyt Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepet ismét Feke Pál, Koppányt Stohl András alakította. Augusztus 30-án és 31-én a Papp László Budapest Sportarénában volt látható minden idők legnépszerűbb magyar rockoperája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.