2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétezer éves, bronzból készült tükröket találtak egy ókori temetőben Kínában

2021. április 21. 17:58 MTI

Több mint 80 bronztükröt tártak fel kínai régészek egy nagyjából kétezer éves, hatalmas temetőben az északnyugat-kínai Senhszi tartományban.

A 400-nál is több sírt rejtő területen a korai Nyugati Han-dinasztia (Kr. e. 202 - i.sz. 25) idejéből való agyagedényeket és bronztárgyakat azonosítottak a szakemberek.

A 8-22 centiméter átmérőjű bronztükröket a helyszínen végzett legutóbbi ásatási munkálatokkor tárták fel

A régészek szerint a tükröket nagyrészt a késő Hadakozó fejedelemségek kora (Kr. e. 475-221) és a késő Nyugati Han-dinasztia ideje között készítették.

A tükrök többségét a halottak fejéhez vagy felsőtestéhez közel elhelyezve találták meg a sírokban, és a rajtuk szereplő feliratok tulajdonosaik egy jobb élethez fűződő reményéről árulkodtak.

Nem csupán a nőket, hanem a férfiakat is szépen kidolgozott tükrökkel együtt helyezték örök nyugalomra.

A történelmi feljegyzések szerint a Han-dinasztia (Kr. e. 206 - i.sz. 220) alapítója centralizált lakónegyedet alakíttatott ki a nemesség számára, ami nagyjából 4 kilométerre volt a temetőtől.

A szakemberek úgy vélik, hogy a sírok az ott élő előkelőségek földi maradványait őrzik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár