Walter Gropius és a Bauhaus

Walter Gropius

Apja is építész volt, ő Münchenben és Berlinben készült ugyanerre a pályára, majd Peter Behrens irodájában vállalt munkát. 1911-ben belépett a Német Kézműves Szövetségbe, itt ipari sorozatgyártással, az előregyártott elemek alkalmazásával foglalkozott. Ekkor készült jelentős együttesei az Adolph Meyerrel tervezett, Alfeld an der Leinében lévő Fagus Művek, Kölnben egy mintairoda, s több gyárépület, amelyek a Kézműves Szövetség kiállítására készültek. Ezeknél a történelmi formák helyett racionális, egyszerű vonalakat, nagy üvegfelületeket, függönyfalat alkalmazott. A Fagus Műveknél kidolgozott új formarendje ma is a modern építészet nyelve. Ekkor már vasúti motorkocsit is tervezett, jelezvén általános tárgyalakítói törekvéseit.

Az első világháborúban lovastiszt volt. 1919-ben ő lett Weimarban az Iparművészeti Iskola, a Képzőművészeti Iskola és a Képzőművészeti Akadémia igazgatója. E hármat Állami Építőház (Bauhaus) néven egyesítette, az építész- és művészképzés új modelljét hozva létre, megszüntetendő az építészet, képzőművészet és technika szétválását.

Weimarban nem formális építész-képzés folyt, kézművességet, kerámiát, szövést, üvegfestést is oktattak. A diákok két- és háromdimenziós terveket készítettek, s tanulmányozták a formák, színek és textúrák pszichológiai hatásait. Alapelvük volt, hogy a tanár segítse a diákot saját szemlélete kialakításában, ne kényszerítse rá saját módszereit. Az egyedi termékeket a gépi termelés prototípusainak szánták, s geometrikus formák, sima felületek, az alapszínek és a modern anyagok alkalmazása jellemezte a Bauhaus-stílust. Az iskola tanára volt a fotógrafikáival és mobiljaival hírnevet szerző Moholy-Nagy László.

Gropius ebben az időben kapcsolatban állt az expresszionistákkal - köztük Kandinskyval -, erre utal weimari emlékműve, melyet az 1921. márciusi munkásfelkelés áldozatainak tiszteletére emeltek. A Bauhaus csakhamar szembesült a modern építészet más törekvéseivel is, a De Stijl, az orosz konstruktivisták, Le Corbusier alkotásaival. Hatásukra Gropius átszervezte az iskolát, amely 1925-ben Dessauba költözött a több anyagi támogatás kedvéért. A Bauhaus ottani épületei Gropius legismertebb művei, mozgalmas, aszimmetrikus kompozíciója, vízszintes ablaksorokkal tagolt fehér falai, lapos teteje az 1920-as évek nemzetközi stílusának részei. Erwin Piscator számára készített "totális színház" terve megoldotta a XIX-XX. századi mélyszínpad, az arénaszínpad és a görögös proszcéniumszínpad egymásba alakítását, a rendezői elképzeléseknek megfelelően - de azóta sem valósult meg.

Gropius 1928-ban lemondott a Bauhaus vezetéséről a szabadabb tervezési lehetőségek kedvéért, vagy a politikai helyzet miatt, s folytatta berlini magánpraxisát. Berlin-Siemensstadtban sorházas lakótelepet tervezett, hosszú, szabályos homlokzatai az "uniformitás átkát" viselik, saját szavai szerint. A náci uralom alatt elhagyta Németországot, Olaszországba, majd Angliába ment. 1937-ben az Egyesült Államokban a Harvard építészeti professzora, majd tanszékvezetője lett. A Bauhaus szemléletét, modern tárgytervezési elveit bevezetve igen népszerű lett, újításai más amerikai iskolákban is elterjedtek.

1937-1940 közt együtt dolgozott Breuer Marcell-lal, közös munkájuk Gropius saját háza Lincolnban, s a pittsburgi New Kensington-lakótelep. Másik jelentős magyar tanítványa Molnár Farkas volt. 1942-ben ismét az előregyártás felé fordult, s a General Panel Corporation alelnöke lett. 1946-ban megalapította a The Architect Collaborative (TAC) irodáját, s elnyerték a Harvard posztgraduális épületének tervezését. További munkáik: az Egyesült Államok athéni nagykövetsége, a PANAM New York-i székháza, a Bagdadi Egyetem, ezek egy profi tervező munkái, de nincs bennük Gropius európai munkáinak kísérletező szelleme.

Hosszú ideig a CIAM, a Nemzetközi Építészszövetség alelnöke, három évig elnöke volt. Berlinben még életében Gropiusstadtnak nevezték el az általa tervezett városrészt. Apolló a demokráciában című, 1967-es könyve (magyarul 1981-ben jelent meg) a régi görög, a japán épületek emberi arányaira és oldottságára hivatkozva tiltakozik a társadalom és az építészet elgépiesedése ellen.

1969. július 5-én halt meg Bostonban. Életművének oktatói és elméleti részét ma fontosabbnak tartják, mint építészi munkásságát. Saját terveiben a társadalmi gondok megoldásának lehetőségeit kereste. Művei a funkcionalista, anyagszerű és célszerű építészet legszebb példái.

1956-ban írta: "Még sehol sem építettük fel a huszadik század új városát, amely organikus egészként testesítené meg mai életünket, mert túl sietős korunk szellemi zűrzavarában még nem tisztázódtak megalkotásának társadalmi feltételei." Ez a XXI. századra is igaz.

(MTI Panoráma - Fábri Ferenc)