Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?

Kíméletesség és az élet tisztelete

1872. február 18-án egy csoport japán buddhista szerzetes tört be a császári palotába, hogy audienciát harcoljanak ki maguknak az uralkodónál. Az őrökkel folytatott küzdelem során a csoport fele életét vesztette. A szerzetesek sürgető gondja egy olyan ügy volt, amely egyfajta lelki válságba sodorta az országot: néhány héttel korábban a császár nyilvánosan marhahúst evett, amivel gyakorlatilag feloldotta az állati húsfogyasztás 1200 éves tilalmát. A szerzetesek úgy hitték, az ezzel elindult húsevési divat „elpusztítja a japán nép lelkét”.

Japán lakói mind vallási, mind gyakorlati okokból kerülték a húsfogyasztást több mint 12 évszázadon keresztül. A marhahús különösen tabu volt – egyes szentélyekben 100 napi böjtöt követeltek meg büntetésként ennek megszegéséért. Japán eltávolodása a hústól a 6. században kezdődött, amikor Koreából a szigetországba érkeztek a buddhista tanítások. Ekkoriban a japánok még gyakran fogyasztottak húst. A szarvashús, valamint a vaddisznó (amelyet gyakran a „jama kudzsira”, azaz „hegyi bálna” névvel illettek) különösen népszerűek voltak. Az arisztokrácia körében bevett volt a vadászat, és kedvelt ínyencségek voltak a szarvas belsőségei, illetve a vadmadarak.

A buddhizmus azonban azt tanítja, hogy az emberek haláluk után más élőlényekként is újjászülethetnek, például állatokként. A húsevők azt kockáztatják, hogy saját reinkarnálódott őseiket fogyasztják el, ami korántsem kellemes gondolat. Az olyan buddhista tanítások, mint az élet tisztelete és a pazarlás kerülése – különösen, ami az ételt illeti –, lassan elkezdték formálni a japán ízlést, és mélyen beleivódtak az őshonos sintó hitbe.

Kr. u. 675-ben Tenmu császár adta ki az első hivatalos rendeletet, amely megtiltotta a marha, a ló, a kutya, a csirke és a majom húsának fogyasztását a földművelési szezon csúcsán (körülbelül áprilistól szeptemberig). Ahogy telt az idő, a gyakorlat megszilárdult, és végül egy egész éves tilalommá terebélyesedett ki.

A hústilalomnak azonban egészen szekuláris okai is voltak. A hús a buddhizmus megérkezése előtt sem volt szerves része a japán étrendnek, szigetországként mindig is inkább a hal és más tengeri állatok voltak a fontosabb mindennapi ételek. Isige Naomicsi történész szerint továbbá „a fehérjét inkább rizs formájában vitték be, mint húsból vagy tejből. Az állattartás ráadásul meglehetősen sok nyersanyagot igényel, így a szigetország hegyláncai között igen kevés hellyel dolgozó földművesek sokszor inkább nem foglalkoztak vele. Mindemellett az ország érdeke is volt, hogy ne egyék meg a hasznos igavonó állatokat, amelyekből amúgy is viszonylag kevés volt Japánban.

Miközben az új tanok szerint minden húst romlottnak és tisztátalannak tartottak, a vadállatok fogyasztása nem volt teljesen elutasított dolog, és a japán arisztokrácia sosem szakított igazán a vadászat hagyományával, vagy egyáltalán a húsfogyasztással. Számos feljegyzés szól arról, hogy egyes urak adókat és ajándékokat disznóhús, marhahús vagy tej formájában küldtek el a császárnak.

1. Kíméletesség és az élet tisztelete
2. Hogyan volt lehetséges mégis?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel