Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?

Hogyan volt lehetséges mégis?

A hús továbbra is tabunak számított e körökben is, azonban inkább egyfajta különleges élelmiszerként tekintettek rá, amely gyógyhatással is bír. Orvosi utasításra akár még a buddhista szerzetesek is ehettek húst. A 18. században a Hikone klán éves ajándékát – szakéban tartósított marhahúst – gyógyszerként felcímkézve küldte a sógunnak. A madarak jóval elfogadottabbnak számítottak ennivalóként, mint az emlősök, továbbá gyakran került az asztalra bálna és delfin, mivel ezek halnak számítottak.

Egyes emlősök sokkal nagyobb tabunak számítottak, mint mások. Isige szerint „a lélekvándorlás buddhista fogalma és az emlősfogyasztás tabuja összekapcsolódott, és elterjedt az a hit, hogy aki négylábú állat húsát eszi, az négylábú állatként születik újjá.” Egy kormányrendelet kijelentette, hogy aki vadkecskét, farkast, nyulat vagy nyestkutyát evett, öt napon keresztül köteles vezekelni, mielőtt szentélybe látogathat. Akik azonban disznót vagy szarvast ettek, 60 napig voltak kötelesek vezekelni, a marha- és lóhús fogyasztóinak pedig 150 napig. Azon ritka alkalmakkor, amikor a japánok húst ettek, mindenképpen házukon kívül gyújtott tűzön sütötték meg, utána pedig egy ideig nem néztek rá házi oltáraikra, nehogy beszennyezzék azokat.

Amikor a 16. század elején portugál misszionáriusok érkeztek Japánba, már tudtak róla, hogy a helyiek számára a tejivás olyan volt, mintha vért inna az ember, és hogy számukra a marhahús fogyasztása elképzelhetetlen volt. Állítólag még Tojotomi Hidejosi hadúr is arról kérdezte a misszionáriusokat, miért esznek marhát, amikor az olyan hasznos igavonó állat. Mindazonáltal idővel a térítő és kereskedő portugáloknak sikerült némi nyomot hagyniuk a japán konyhán – néhány édességet, a ma is ismert tempurát, és részben a marhahúst is tőlük vették át a helyiek (Kiotó lakói elkezdték a marhahúst „vakának” hívni, a portugál „vaca” szó átvételével).

A japán étkezési szokások a 19. századtól aztán gyorsabb változásnak indultak. Az 1868-as Meidzsi-restaurációt követően a japán vezetés két évszázadnyi izolációnak vetett véget, és igyekezett behozni az ország technológiai lemaradását a Nyugathoz képest – ennek kulcsát a nyugati minták minél gyorsabb átvételében látták. Elterjedt ráadásul az a hit is, miszerint „a japánoknak azért gyenge a fizikumuk a nyugatiakhoz képest, mert nem esznek húst vagy tejterméket” – írja Isige.

Meidzsi császár kormányzata apránként elkezdte elbontani a régi étkezési tabukat. Vállalatokat állítottak fel, amelyek húsételeket és tejtermékeket állítottak elő, amikor pedig maga a császár is marhahúst evett, hogy beharangozza az új esztendőt 1872-ben, népe nagy részét is rávette arra, hogy hagyják el a tiltó hagyományokat. Ez azonban nem mindenhol ment könnyen: a hívő buddhisták, mint a császári palotába betörő szerzetesek, illetve a földművesek, akiknek szükségük volt állataikra a napi munkához, régóta abban a tudatban éltek, hogy húst enni bűn. Egy 1872-es tartományi rendelet így szólt: „Habár a marhahús csodálatosan gazdag eledel, még mindig sokan vannak azok, akik akadályozzák nyugatosodásunkat a megszokott hagyományokhoz való ragaszkodással.” A rendelet hozzáteszi: „Az ilyen tevékenység ellentétes a császár kívánságával.”

Végül a császár kívánsága teljesült. Ahogy Japán egyre jobban nyitott a külvilág felé, egyre több húsalapú fogást vett át Koreából, Kínából, és a nyugati országokból. Hamarosan drága, nyugati stílusú éttermek nyíltak a városokban, majd a szélesebb rétegek számára is elérhető árú japán étkezdék is, amelyek „gyógyító” marhalevest szolgáltak fel – ez képezte a ma ismert szukijaki alapját. Napjainkban a japánok majdnem annyi húst esznek, mint tengerből származó élelmiszert. Beletelt néhány évtizedbe, de ma már a különféle húsételek ugyanannyira részei a szigetország konyhájának, mint a szusi.

1. Kíméletesség és az élet tisztelete
2. Hogyan volt lehetséges mégis?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról