2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Különleges fotók szoptató anyákról a 19. század második feléből

2018. május 29. 17:25 Múlt-kor

Az ókori Egyiptomban, a görögöknél, illetve a rómaiaknál a nők általában a saját gyermeküket szoptatták, sőt Arisztotelész, majd Cicero vagy Tacitus egyenesen hűtlenséggel vádolta azt, aki nem szoptatott. Később az erkölcsök „lazultak”, és egyre többen mertek dajkát vállalni. A tehetős rómaiak például gyakran fogadtak fel görög asszonyokat, hogy az anyatejjel a kultúrát is magába szippanthassa a gyermek. Mindez csupán a társadalom felsőbb rétegeinél volt megfigyelhető, a kevéssé tehetősek nagyon ritkán (csupán ha elapadt a tej) tettek ugyanígy. Kezdetben két-három évig folyt a szoptatás. Magyarországon sokáig teljesen idegen gondolat volt más csecsemőjének emlőn keresztüli táplálása, Mátyás király idején kezdett elterjedni. A kora újkorra, majd a századfordulóra ez a tendencia szinte teljesen megfordult: a gyermekeit önmaga szoptató Zita királyné fehér hollónak számított a magasabb társadalmi körökben. A Vintage News 1840-es és 1890-es évek között készült fotókon mutatja be az anyaság legcsodálatosabb pillanatait.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár