„Ismerte a legszebb álmokat” – megnyílt az Írószövetség Arany János-kiállítása
2017. szeptember 19. 12:36 MTI
Arany János üzenetei címmel a magyar irodalom egyik legnagyobb alakját kívánja megidézni születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség rendhagyó emlékkiállítása.
Korábban
Az írószövetség székházának Bajza utcai és Városligeti fasori kerítésein immár a második kültéri kiállítás látható a tavalyi 1956-os tárlat után - mondta el a hétfői megnyitón a kiállítást szerkesztő Szentmártoni János, a szervezet elnöke. Mint hozzáfűzte, a rendhagyó tárlat célja, hogy az arra járók kedvet kapjanak Arany János verseinek olvasásához.
A jó olvashatóság érdekében Arany munkáiból elsősorban idézetek szerepelnek a tekintetet vonzó fotók, fotókompozíciók mellett - jegyezte meg, hozzátéve: a válogatásba éppúgy bekerültek az örök, időtlen emberi problémákat vizsgáló költemények, mint olyan versek, melyek sorait azóta igazolta az idő.
Szörényi László irodalomtörténész felidézte, hogy a költőknek a 19. században is küzdeniük kellett a számkivetettség ellen, Arany János ráadásul jó ideig egy levert forradalom utáni Magyarországon élt és alkotott. Arany művészetét mégis hihetetlen könnyedség, tündéri báj, néha cinikus fintor jellemzi - mutatott rá, hozzáfűzve: a költő ismerte a legszebb álmokat, de nem melengette azokat.
A 2018. április 1-jéig megtekinthető kültéri tárlat fotóit Onda Péter, grafikáját pedig Gréger Zsolt jegyzi. Szentmártoni János felhívta a figyelmet arra, hogy az írószövetség az Arany-emlékév kapcsán vers- és novellapályázatot is kiírt, és több programmal is készül, melyek a honlapjukon találhatók meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.