Országjárásra indul a Seuso-kincs
2017. szeptember 12. 15:16 MTI
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett Seuso-kincs, amely „az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete” magyarországi bemutatására Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg megyei jogú városokban vándorkiállítást szerveznek.
Korábban
A Seuso-kincs szállításáról, annak útvonalának biztosításáról a Magyar Nemzeti Bank bevonásával a rendőrség gondoskodik majd. A tároló vitrinek beszerzésére, a szükséges restaurálási munkák elvégzésére, a vándorkiállítás teljes körű megtervezésére 300 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben.
Kimondja a kormányhatározat azt is, hogy az általános és középfokú iskolák, valamint a gyógypedagógiai, „konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények” tanulói kísérővel az iskola által szervezett csoportos utazás keretében - akár szombaton is - díjmentes vasúti utazás igénybevételével látogathassák meg a Seuso-kincs vándorkiállítás magyarországi bemutatásának helyszíneit.
A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.
A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben - az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron - szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.