Borz segítségével találtak rá a bronzkori sírra
2016. február 11. 14:38
Egy borz segítségével bukkantak rá egy bronzkori temetkezési helyre a világ egyik legismertebb építménye, a Stonehenge közelében, a wiltshire-i Netheravonnál. Az ásatás során sebesült katonák és veteránok segítették a kutatókat.
Korábban
A sírhalomban többek között egy bronzfűrészt, egy íjászok által használt csuklóvédőt, egy rézvésőt, valamint emberi hamvakat is találtak. A kutatók úgy válik, hogy a sírban egy íjász, vagy egy íjszerszámokat készítő mester fekszik. Richard Osgood, a brit védelmi minisztérium régésze szerint a leletek a korai bronzkorra, az i. e. 2200-2000 körüli időpontra datálhatók.
A Stonehenge-től mintegy 8 kilométerre, északra található sírhalom a védelmi minisztérium tulajdonát képező területen fekszik. Osgood izgalmas felfedezésnek nevezte a bronzkori leletek megtalálását, egyben hozzátette, hogy teljesen váratlanul érte a régészeket. Az ásatás során sebesült katonák és veteránok segítették a kutatókat.
A kutatók a nyilak egyenesítésére használt szerszámokat és kerámiatöredékeket is találtak a helyszínen. Mint Osgood elmondta, a hamvakat tartalmazó urna töredékeit egy borz túrta a felszínre. A régészek számos történelmi jelentőségű építménynél találtak már borzüregeket. Bár a földbe vájatokat fúró állatok általában komoly veszélyt jelentenek a lelőhelyekre, ez esetben egy borz – szokatlan módon – éppen a kutatók segítségére volt. A régész hozzátette, hogy az állat nélkül feltehetően sohasem bukkantak volna rá a bronzkori tárgyakra. A leleteket várhatóan még idén kiállítják a devizes-i Wiltshire Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.