2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lett volna-e bethleni konszolidáció Horthy nélkül?

2014. december 8. 19:17

A Bethlen István kormányfő nevével fémjelzett időszakot érdemesebb lenne Bethlen-Horthy-kornak nevezni, mivel egyértelműen az volt a rendszer csúcspontja - hangzott el a Horthy Miklós és Magyarország a két világháború között című, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében a VERITAS Történetkutató Intézet által megrendezett pénteki konferencián.

Boross nem tapasztalt antiszemitizmust

Boross Péter volt miniszterelnök személyes anekdotákkal fűszerezett bevezető előadásában hangsúlyozta: az utókor ítélete szerint a Horthy-korszak a bűnök és nemzetrontás időszaka volt, de saját gyerekkori tapasztalata azt mondatja vele, nem igaz az a kép, amit az 1945 utáni történészek és a népi írók Horthy Miklósra és a korszakra ráragasztottak.

Boross Péter felidézte: tízévesen 1938-ban a kőszegi katonaiskolában kezdett tanulni, édesapja egy nagybirtokon volt erdőmérnök, és ebben a közegben nem volt érezhető, hogy bárkit kirekesztettek volna. Összejárt a helyi katolikus, református és zsidó értelmiség, "elég markáns, derék összejövetelek voltak ezek" - emlékezett Boross Péter, hozzátéve: családja 1943-44 karácsonyán is vendégül látott zsidó ismerősöket.

"Ahol én éltem, nem volt antiszemitizmus" - mondta Boross Péter. Azt nem tagadta, hogy voltak a korszakban antiszemita hangok, s hogy a "magyarság befogadó múltjához méltatlan bűnök" is történtek - ő is gyermekkori barátait veszítette el a holokauszt során -, de a múlt átírásának szerinte nagyon szomorú következményei vannak, ezért úgy látja, hogy sokkal tárgyilagosabb képet kellene alkotnunk a Horthy-korszak egészéről.

Boross Péter szerint az 1945 utáni politikai vezetést - amely azt hangoztatta, hogy a magyar múlt egy gyalázat, és tele van bűnökkel - tudatos nemzetvesztési szándék vezérelte. Horthyról szólva kifejtette: bár történtek bűnök, nem szabadna csak ezek alapján megítélni a korszakot. A volt kormányfő szerint Horthy nélkül nem kerülhetett volna sor a bethleni konszolidációra sem, s nagy érdeme, hogy Magyarországon stabil kormányzás volt ebben az időben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár