Új szakaszába léphet Cervantes sírjának felkutatása
2014. június 10. 09:32 MTI
A talajradarral végzett kutatások után megkezdődhet azoknak a síroknak a feltárása egy 17. századi madridi kolostor templomában, amelyek egyikében a szakértők szerint a Don Quijote írója, Miguel de Cervantes nyugszik.
Csaknem négyszáz évvel Spanyolország legünnepeltebb írójának halála után egy régészekből és halottkémekből álló tudóscsoport áprilisban kezdett hozzá a spanyol főváros szívében fekvő vöröstéglás homlokzatú trinitárius rendhez tartozó templom talajradaros vizsgálatához.
A kutatócsoport Madridban hétfőn megtartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a radaros vizsgálattal öt helyszínen találtak csontokat, de ezzel a módszerrel azt nem lehet kideríteni, hogy tartozhat-e vajon bármelyik az 1616-ban elhunyt Cervanteshez.
A csoport abban bízik, hogy a hamarosan megkezdődő feltárások során a fogazata és a katonaként őt ért három lövés nyomai alapján azonosítani tudják majd maradványait. A DNS-vizsgálat nem alkalmazható, mert a Cervantes-családból csupán az író fivérének, Rodrigónak él egy leszármazottja, és tizenkét nemzedék után csak minimális lehet a Cervantesszel közös DNS-e.
A radaros vizsgálat során kiderült, hogy a korábban véltnél több temetkezési hely volt a templomban, azonban a kripták felnyitása nélkül lehetetlen az író csontjainak azonosítása. "Továbbra is reméljük, hogy amennyiben Cervantes maradványait nem költöztették át máshová, akkor valahol ezen a helyen kell lenniük" - jelentette ki Francisco Etxeberria törvényszéki antropológus, a tudóscsoport tagja.
Luis Avial, a talajradaros vizsgálat vezetője elmondta, pontosan meghatározta, hogy hol kell folytatni a kutatást a maradványok után, amelyek ráillenek a Cervantesről szóló leírásra: egy ötven év fölötti férfi, sérült bal kézzel és mellkassal.
A kutatócsoport tagjai arról is beszámoltak, hogy tárgyalnak a katolikus egyházzal a kripták feltárásához szükséges engedély beszerzéséről. Fernando Prado történész a sajtótájékoztatón arról is beszélt: szeretné, ha Cervantes maradványainak megtalálása után hivatalos emlékhelyet lehetne felállítani, amely a turistákat és az irodalmi zarándokokat is vonzaná.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.