Látogatható Domitianus stadionja
2014. március 12. 10:18 MTI
Megnyitották a látogatók előtt a római Navona tér alatt húzódó ókori stadiont, melyet Domitianus császár emelt az egykori római sportesemények megrendezésére.
Eddig ritkán volt nyitva, most mindennap látogatható Domitianus stadionja. Szombaton este nyolc óráig nyitva tart és éjszaka vezetett látogatásra is lehetőség van.
Öt eurós (ezerötszáz forintos) belépőjeggyel az ókori Róma egyik legimpozánsabb középületének romjait csodálhatjuk meg. A császári stadion 68-ban nyitotta meg kapuit. A kétszázhatvanöt méter hosszú, több mint ötven méter széles ókori sportpálya nem "circus" volt, mint a Circus Maximus, hanem stadion, mivel itt nem lóversenyeket, hanem futóversenyeket, birkózást és ökölvívást rendeztek. Az 5. századig működő Domitianus-stadionba 30 ezer néző fért be.
A templomairól és szőkőkútjairól ismert Navona-tér a stadionra épült rá. A teret övező paloták a stadion nézőterén emelkedtek. A stadion romjai egy 1936-os útépítés során kerültek felszínre, de a Navona tér épületeinek alagsorában is láthatók. A látogatók előtt most megnyitott stadionszárny négy méteres mélységben van a mai Róma utcaszintjéhez képest.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap