2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény az ókori Rómáról

2013. október 8. 16:34

1. Az ókori Rómában csak a szenátorok és a császárok ölthettek magukra lila színű ruhát, tetőtől talpig pedig csak az uralkodó öltözhetett lilába.

2. A római orvosok úgy tartották, hogy a gladiátorok vére többek között epilepszia és meddőség gyógyítására is alkalmas. Élelmes kereskedők gyakran már az arénában is árulták a halott harcosok vérét.

3. A történelem első csatornahálózatát működtető Római Birodalomban nyilvános illemhelyek is működtek, ahol a polgárok a ma ismert toalettpapír helyett vizes tengeri szivacsot használtak.

4. A római nők gyakran festették – főként szőkére vagy vörösre – a hajukat, és nem volt ritka, hogy a szőke rabszolganők haját parókaként viselték.

5. A higiéniára gondosan ügyelő rómaiak tisztálkodáskor szappan helyett illatos olajat használtak, amelyet egy strigil nevű fém eszközzel kapartak le magukról.

6. Rómának története csúcspontján 1 millió lakosa volt. Európában a 19. század elejének Londonjáig egyetlen város sem ért el ekkora lélekszámot.

7. A történelem első, mintegy 150 üzletből álló bevásárlóközpontja Traianus császár idejében épült fel Rómában.

8. Az ókori Róma hatalmas arénájának, a Colosseum megnyitásának napján 5 ezer állatot gyilkoltak le. Összesen mintegy 500 ezer ember és több mint 1 millió állat vesztette életét az épületben rendezett viadalok során.

9. A rómaiak sokáig úgy tartották, hogy a korai keresztények kannibálok, és a Krisztus vérét és testét szimbolizáló bor és kenyér helyett emberhúst esznek.

10. Az ókori Rómában a vizeletet ammóniatartalma miatt gyakran használták ruhamosásra. Mivel árucikknek számított, Vespasianus császár még adót is kivetett rá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár