Újabb fotó Lincolnról?
2013. szeptember 26. 08:59
Meglepő bejelentéssel rukkolt elő egy Lincoln-kutató: szerinte a híres 1863. novemberi gettysburgi beszédről készült eddigi egyetlen ismert kép mellett van egy másik felvétel, amelyen szintén kivehető Abraham Lincoln amerikai elnök sziluettje.
Korábban
Nem kis vitát váltott ki Christopher Oakley, a University of North Carolina-Asheville rajzfilmkészítőből lett Lincoln-kutatójának bejelentése az amerikai polgárháborút (1861-1865) kutató történészek körében. A kutató állítólag talált még egy olyan fotót, amelyen Abraham Lincoln látható a híres, 1863. november 19-én elhangzott gettysburgi beszéd idején.
Mindez azt jelentené, hogy nem egy, hanem két felvétel készült az Egyesült Államok 16. elnökéről annak leghíresebb, minden idők egyik legnagyobb hatású, az egész amerikai nemzetet felrázó beszéde közben. Az amerikai Smithsonian magazinnak nyilatkozó Oakley – aki korábban háromdimenziós animációkkal foglalkozott, és dolgozott a Disneynek, illetve Madonnának is – elmondta, hogy valósággal sokkolta a felfedezés.
Az eddigi egyetlen ismert felvételen Lincoln levett kalappal, népes hallgatósága között elvegyülve látható. Oakley az Alexander Gardner által készített sztereofénykép baloldali negatívjának nagyfelbontású nagyításán azonosította az elnököt: Lincoln ezen még csak a beszédéhez készülődik, rajta van híres kalapja, s a színpadhoz közel áll, William Seward külügyminiszter mellett.
Oakleynak nem sikerült mindenkit meggyőznie felfedezéséről. Az amerikaiak szkepticizmusa egyfelől érthető, miután 2007-ben két történész is világgá kürtölte, hogy egy eladdig ismeretlen fotón – de más-más ponton – sikerült azonosítani az amerikai elnököt. John Richter, a Center for Civil War Photography igazgatója – aki korábban azt állította, hogy az elnök Gardner fotóján Oakley Lincolnja mellett, lovon, kalapban látható – kétségbe vonta Oakley állítását, szerinte az csupán egy tintapaca, így bármi lehet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap