Öt mítosz a vikingekről
2012. augusztus 1. 09:10
A dán videnskab.dk arra kérte Facebook-táborának olvasóit, hogy nevezzenek meg olyan sztereotípiákat, amelyek a vikingek kinézetével és öltözkedésével kapcsolatban a leggyakrabban fordulnak elő. Íme az öt legismertebb mítosz és azok cáfolatai.
Korábban
A vikingek koszosak és ápolatlanok voltak
Korántsem. „Számos régészeti bizonyíték árulkodik ennek az ellenkezőjéről, úgy mint szemöldökcsipeszek, fésűk, körömtisztítók és fogpiszkálók” – fejtette ki Louise Kæmpe Henriksen, a roskildei Viking Hajók Múzeumának kurátora. Ezt erősíti meg többek között John of Wallingford 1220-tól kezdődő krónikája, amelyben leírja, hogy a vikingek fésülködtek, gyakran cserélték ruhájukat, minden szombaton lefürödtek, s ennek volt köszönhető, hogy a leigázott területek asszonyai egy percig sem lehettek biztonságban, sőt a vikingek nemesemberek lányait tették meg szeretőiknek.
Henriksen azonban ennek ellenkezőjére is talált példát az írásos forrásokban. Ibn Fadlan arab nagykövete például „Allah legpiszkosabb teremtményeinek” írja le a vikingeket. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az arabok, illetve a muzulmánok olyan kultúrkörből jöttek, amely megkövetelte a tisztaságot (a napi ötszöri ima előtt), miközben a vikingek valóban összehasonlíthatatlanul kevesebbszer vettek fürdőt. A vikingek mindazonáltal nagyon adtak a külsőre: a hajukat éppúgy ápolták, mint hosszú vagy rövidre vágott szakállaikat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap