Ószláv kincsekre bukkantak a Tengermelléken
2012. június 21. 09:37 MTI
Az ószláv szellemi kultúrára utaló XI. századi istenség faszobrát és egy gazdagon díszített szaru hangszerfúvókát találtak a lengyel régészek a Tengermelléken fekvő Wolin szigetén.
Korábban
A fúvókát májusban, míg a szobrot még januárban találták a sziget Wolin nevű városában épülő kikötőjében a Lengyel Tudományos Akadémia (PAN) régészei - adta hírül a PAP lengyel hírügynökség. Az egy méter magas faszobor nagyon ritka darabnak számíthat, ha a régészek feltételezései bebizonyosodnak, és kiderül, hogy valamikor megmunkált arcmása is volt, amely az évszázadok folyamán elkopott.
A másik műkincs egy 3,5 centiméter hosszú, igényesen díszített szarutárgy: feltehetően hangszerfúvóka. Wojciech Filipowiak régész elmondása szerint rendkívül míves, jellegzetes ószláv faragású eszköz, amelyet körkörösen pogány istenek képmásaira emlékeztető tizenkét stilizált arcmással díszítettek. A kutató szerint a még nem egyértelműen azonosított használati tárgy gazdag ornamentikája széles körű jelképes és vallási értelmezési lehetőségeket nyújt.
A jelenlegi régészeti kutatások során csaknem 70 centiméterrel a tengerszint alatt fakonstrukciókat is feltártak, amelyek valószínűleg a partfal erősítései vagy a kunyhók maradványai és a védőpalánk részei. Ezen kívül edények és a kézművesek által használt tárgyak is előkerültek itt.
Wolin a kora középkorban Észak-Európa legnagyobb és legtehetősebb városai közé tartozott, amit a XIX. század óta itt feltárt műemlékek gazdagsága és a számos szaru- és borostyáneszköz jelenléte is bizonyít. Becslések szerint a városnak több ezer lakója is lehetett, akik elsősorban kereskedésből éltek. Ez utóbbira utalnak a szigeten talált skandináv, nyugat-európai, bizánci, sőt észak-afrikai tárgyak.
A városról a skandináv sagákban és több krónikában is fennmaradtak jelzések. A gazdag Wolinról mintázták valószínűleg a bűneiért megbüntetett és a tenger által elnyelt Wineta város legendáját, más források szerint ez lehetett a XIII. században körülírt Jomsborg, amelyet állítólag I. Harald dán király alapított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.