Visszatér a kronológia a brit törioktatásba
2010. augusztus 4. 10:47 Bartek Dániel
Az angol történészek szerint a 21. században is nagy szükség lenne a '30-as évek történelemkönyveinek szemléletére és az általuk közvetített kronológiai ismeretanyagra.
Korábban
Az utóbbi időben Nagy-Britanniában több vezető történész is követeli a történelemtanítás megreformálását, új alapokra helyezését. A szakma szerint ugyanis az utóbbi évtizedekben túl nagy hangsúlyt helyeztek a múlt egyes eseményeire. Álláspontjuk szerint a '30-as évek történelemkönyveinek szemléletét felújítva nagyobb kronológiai tudással kellene felvértezni a diákságot.
Követendő példaként említik a „Britannia története” címet viselő könyvsorozatot, amely első ízben 1937-ben jelent meg a szigetországban, és a királyság történetét kronológiai rendben tárgyaló köteteket, amelyek az ötvenes évekig az angol történelemoktatásban alapműveknek számítottak.
Kétségtelen, hogy az utóbbi évtizedekben a történelempedagógia a ködös Albionban is jelentős változásokon ment keresztül. Jelenleg a brit diákok csupán „mellékesen” tanulják az angol történelmi dátumokat, valamint az egyes uralkodóházak regnálásának idejét. Ehelyett a tanterv előírásai szerint a pedagógusoknak pusztán néhány alapvető eseményre kell összpontosítaniuk a nebulók figyelmét. A történelem ezáltal néhány kitüntetett téma részletesebb kifejtésére, mint például a rabszolgaság, az újkori munkásmozgalmak vagy éppen a második világháború történetére korlátozódik. A jelenlegi történelemoktatás ezzel tévúton jár − vallja számos neves brit történész, többek közt Tom Stacey és Niall Ferguson.
Ennek érdekében a kutatók egy része szeretné a két világháború közt népszerű hagyományos történelemkönyv-sorozatot „újraéleszteni”. Véleményük szerint ugyanis manapság is szükség van egy – természetesen aktualizált formában összeállított – kronológiai „vázra”, amelynek segítségével a diákok összekapcsolhatják és összefüggésükben, egységükben láthatják az önmagukban gyakran szingulárisnak, egyedinek látszó történeti eseményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap