2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feminizálták a brit történelmet

2009. március 31. 10:02 The Daily Telegraph

A női szerzők átírták a brit történelmet. "A mostanában igencsak divatos herstory irányzat képviselői marginális bulvárkérdésekkel foglalkoznak, így háttérbe szorul a valós történeti kutatás" - nyilatkozta David Starkey történész a VIII. Henrikről hamarosan megnyíló kiállítás és a kapcsolódó tévésorozat előtt.

A történész a Channel 4 tévécsatornán VIII. Henrik megkoronázásának 500. évfordulója alkalmából vetítésre kerülő tévésorozat történeti hátterére felügyelt. Nyilatkozatában kifejtette, bizarr, hogy ennyien foglalkoznak az egykori uralkodó feleségeivel, és egyre kevesebb figyelmet fordítanak magára a királyra. Lady Antonia Fraser, akinek könyve magyarul is megjelent (VIII. Henrik hat felesége), vagy a hasonló című művet jegyző Alison Weir, és a Henry VIII's Last Victim című könyv szerzője, Jessie Childs is feminizált szellemben ír. Starkey sarkos megállapítása szerint szakmailag komolytalanok, és pont ezért népszerűek, hiszen a boldogtalan házasságok története mindig is slágertémának számított.

Egészen más a közreműködésével készült, április 6-án induló, Henry VIII: Mind of a Tyrant című széria, amely magára az uralkodóra koncentrál, a feleségek története pedig csak kiegészítésként jelenik meg. A történész elismerte, a téma kutatása közben könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a feleségek felől közelítse meg a sztorit.

Így azonban szerinte csak szappanoperát lehet készíteni, noha az uralkodó politikai döntései és azok hatásai jóval fontosabbak. A nők szempontjából bemutatott történet, azaz hogy a feleségeket teszik meg a döntések mögötti hatalmi tényezőnek, meghamisítja a tényeket. Starkey szerint "a történelem a fehér férfiak történelme, hiszen mindig is ők voltak döntéshozói pozícióban, és minden más törekvés csak történelemhamisítás". Ez igaz az általa istenített I. Erzsébetre is, hiszen bármennyire magasztalják is a femisták az uralkodónőt, a hatalomban töltött évtizedek során nőiessége minden cseppjét elvesztette.

Starkey óva int: a jelenlegi történelemszemlélet is tele van előítéletekkel, nagyon résen kell lennünk, hogy a jelenkor értékeit ne vetítsük vissza a múltba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár