Ókori elöljáró elveszett sírját találták meg Egyiptomban
2010. május 31. 08:09 MTI
Újra felfedezték a régészek egy ókori egyiptomi elöljáró sírját, amelyet még a 19. században szép faldíszeiért bontottak meg kincsvadászok, de később eltemette a sivatag homokja - jelentették be a műkincsvédelem illetékesei.
Korábban
Az egykori főváros, Memphisz első embere, Ptahmesz még számos állami tisztséget is viselt: ő volt a hadsereg vezére, a kincstár őre és a fáraó írnoka I. Széthi uralkodásának idején (i. e. 1290–1279), annak fia majd II. Ramszesz (i. e. 1279-1213) alatt. A jeles férfi sírja az újbirodalom halotti városában, Szakkarában található, újrafelfedezése pedig egy 1885 óta tartó rejtélyt old meg. Ekkor ugyanis egy külföldi expedíció tagjai a sír egyes darabjait elszállították, majd a sivatag homokja alatt maga a sír is feledésbe merült.
"Ez a felfedezés nagyon fontos, mert a sír egy elveszett nyughely volt" - mondta Ola al-Agúzi, a Kairói Egyetem régészprofesszora, az ásatás vezetője. A sírból származó néhány lelet - a sír létezésének egyedüli bizonyítékaként - végül hollandiai, amerikai és olasz múzeumokba valamint a kairói Egyiptomi Múzeumba került.
A Kairói Egyetem munkacsoportja egy, még 2005-ben kutatás alá vont területen fedezte fel Ptahmesz templomot imitáló sírját, amelynek belső kamrái és a benne nyugvó múmia még feltáratlanok. A régészek által eddig kibontott oldalsó szentélyek és kamrák falán gyönyörű dombormű látható, amelyen halászok papiruszkötegekből készült bárkákról halásznak. Előkerült néhány amulett és szobortöredék is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.