2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aranykincsekről is szól az elfelejtett régészeti napló

2010. május 3. 19:58 MTI

Az Észak-Bánságban ásatásokat végző Kisléghi Nagy Gyula évtizedeken át felfedezetlen régészeti naplóját ismerhetik meg az érdeklődők abból a szegedi Móra Ferenc és a temesvári Bánát múzeum gondozásában megjelent kötetből, amelyet Szegeden mutattak be.

Kisléghi Nagy Gyula 1861-ben született. Agronómusi és jogász diplomát szerzett és egy nagyteremiai birtok főintézőjeként dolgozott. Érdeklődése 1892-93 tájékán fordult a régészet felé. Bár nem volt képzett archeológus, szoros kapcsolatot ápolt a kor számos szaktekintélyével, például Hampel Józseffel, a magyar régészet akkori legnagyobb személyiségével.

Ásatásait főként az Észak-Bánságban végezte, Óbesenyő, Nagyteremia, Németkomlós és Pusztavizesda környékén. A feltárásokról Kisléghi Nagy Gyula nagyon pontos leírásokat és sok esetben jegyzetrajzokat készített, s a leletek rendszerezése mellett antropológiai és archeozoológiai vizsgálatokat is végzett. Gyűjteményének egy részét még a 19. század végén a Bánát múzeum elődjére hagyta, de az általa feltárt tárgyak közül egy arany- és ezüstleletekben gazdag szarmatakori sír még élete során a Magyar Nemzeti Múzeumba került.

A kutató 1917 körül hunyt el, halának pontos helye és időpontja azonban nem ismert. Gyűjteménye kalandos úton, özvegyének hitelezőitől került a Bánát múzeumba, ahol az anyag egy részét már feldolgozták – s mint azt Dan Ciubotariu múzeumigazgató elmondta – erről számos tanulmány is született. A leletanyag nagy része azonban máig feldolgozatlan, ebben a munkában azonban komoly segítséget jelenthetnek Kisléghi Nagy Gyula rendkívül precíz leírásai.

Maga a régészeti napló 1985-ben az örökösöktől került a közgyűjteménybe más archeológiai feljegyzésekkel egyetemben. A bőrkötéses napló azonban hosszú ideig a raktárpolcokon pihent, és csak a közelmúltban kezdték feldolgozni. Sajnos a kötet csak 1909-ig tartalmaz feljegyzéseket, így a kutatók Kisléghi Nagy Gyula életének utolsó éveiben végzett ásatásairól kevesebb adattal rendelkeznek.

Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum főigazgatója a könyvbemutatón elmondta, hogy a temesvári és a szegedi közgyűjtemény további együttműködést is tervez. Jelenleg egy, a régió ipartörténetéről született román nyelvű kötet magyar fordításának megjelentetésén dolgoznak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár