Akit Schindler a legbátrabb embernek nevezett
2008. május 27. 08:00
Két közelmúltban megjelent könyv és egy idén elkészülő dokumentumfilm állít emléket a II. világháború alatt zsidók ezreinek életét megmentő Kasztner Rezsőnek.
Korábban
1944 júniusában futott ki Budapestről az azóta csak Kasztner-vonatként emlegetett szerelvény, rajta 1684 magyar és lengyel zsidóval a menedéket nyújtó Svájcba. Az izraeli Jad Vasem Intézet szerint neki köszönhette az életét további 20 ezer magyar zsidó, akik Kasztner tárgyalásai nyomán egy ausztriai munkatáborba kerültek a koncentrációs tábor helyett.
A kutatók azt is feltárták, hogy a háború végén Kurt Becher SS parancsnok kíséretében koncentrációs táborokban tett látogatásaival legalább százezer foglyot mentett meg a haláltól, amikor rávette a parancsnokokat a tömegmészárlások befejezésére. Becher azért tette lehetővé ezt az akciót, mert azt akarta, hogy egy zsidó tanúsítsa a háború után a személyes "jószándékát".
Anna Porter Kasztner's Train (Kasztner vonata) című könyve hét év kutatómunkájának gyümölcse: interjúkat és korábban ismeretlen dokumentumokat vonultat fel. A szerző szerint itt az ideje, hogy Kasztner megkapja azt a tiszteletet, amit érdemel, és elhallgassanak a vele szemben szárnyra kelt vádaskodások. A háború után Izraelben letelepedett Kasztnert ugyanis egy perben elítélte az izraeli bíróság arra hivatkozva, hogy a nácikkal tárgyalva "eladta a lelkét a német sátánnak". Később ugyan tisztázták a vád alól, ám közben 1957-ben három zsidó szélsőjobboldali meggyilkolta.
Ladislaus Lob, a német irodalom professzora, aki apjával Kasztner vonatán menekült meg 11 éves korában a bergen-belseni haláltábortól, Dealing with Satan: Rezso Kasztner's Daring Rescue Mission (Üzlet a sátánnal: Kasztner Rezső vakmerő mentőakciója) címmel írta le visszaemlékezését.
Gaylen Ross filmkészítő szerint Kasztner egy névtelen figura volt, egy kis cionista csoport egyik tagja, aki kivívta magának a tárgyalási pozíciót. A rendező The Persecution and Assassination of Dr Israel Kasztner munkacímmel dolgozik az igaztalanul vádolt embermentőről szóló dokumentumfilmjén.
A feltárt dokumentumokból kiderült, hogy a vádakkal ellentétben Kasztner nem a saját rokonait mentette a híres vonaton, és nem fizettette meg a vonatjegyet a felszállókkal: családtagjai közül csak 19-en voltak a szerelvényen, száz további rokona Auschwitzban halt meg; a jegyért pedig csak 150-en fizettek, amiből további nincstelenek útját is fedezni tudta.
A rendező egyfajta a pszichológiában használatos Rorschach-tesztnek látta a Kasztner-kérdést: "az emberek azt akasztották rá, amit éreztek". Elsősorban a túlélők bűntudatát a halottakkal szemben, aztán pedig olyan morális dilemmákat, mint a nácikkal való tárgyalás zsidó életek megvásárlásáról. "A zsidók megkérdőjelezték más zsidók motivációit, megfeledkezve róla, hogy a holokauszt az emberiség elleni bűntett volt, amit a nácik követtek el, és nem a zsidók" - hangsúlyozta Ross.
"Azt akarta, hogy a zsidók megmentőjeként nézzenek rá, és alapvetően jó ember volt. Schindler a legbátrabb embernek nevezte, akit valaha ismert" - összegezte véleményét Anna Porter.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.