Embermentő diplomatára emlékeztek Budapesten
2008. január 21. 19:00 Vajda Ildikó
A híres diplomatára emlékeztek a budapesti XIII. kerületi Wallenberg utcában, a tiszteletére állított emléktáblánál.
Korábban
A svéd diplomata Szálasi hatalomátvétele után megsokszorozta a védett házak számát, Pesten több mint harminc épületen lengett - az életet jelentő - svéd zászló, így a Svéd Királyi Követség oltalma alatt álló épületekben közel 15 ezer lakó talált védelmet a gyakran önkényesen is öldöklő nyilas katonák elől.
1945 januárjában, amikor Wallenberg megtudta, hogy Eichmann mindenkire kiterjedő mészárlást tervez a gettókban, a vele együttműködő Szalai Pál közvetítésével elérte, hogy a német parancsnok megakadályozza ezt az akciót. Két nappal később az oroszok elérték a két budapesti gettót is.
1945. január 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. A feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták, Budapesten utoljára a róla elnevezett Wallenberg utcában látták. E helyen áll emléktáblája is, ahová minden évben, egy hideg januári napon, elzarándokolnak azok, akik emlékét szívükben, lelkükben máig megőrizték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.