Új leletekkel bővítik a pécsi Régészeti Múzeum kiállítását
2009. április 2. 09:26 MTI
Megújul, ezért jelenlegi formájában már csak áprilisban látogatható a pécsi Régészeti Múzeum állandó kiállítása, amelyet rendhagyó módon e hónap minden keddjén ingyenesen és óránként induló tárlatvezetéssel tekinthetnek meg az érdeklődők.
Korábban
Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője elmondta: az 1970-es évek elején berendezett és a megye történetét az őskortól a népvándorlás koráig mintegy 1200 tárgyon keresztül bemutató tárlatról e hónap keddjein minden kérdés feltehető a látogatók rendelkezésére álló régészeknek, muzeológusoknak.
Indoklása szerint a kiállításnak azért "intenek búcsút", hogy kiegészítsék, megújíthassák azt az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs között épülő szakaszán végzett ásatások leleteivel. De nemcsak a kiállítás, hanem a múzeumi épület is megújul a Norvég Alaphoz benyújtott megyei önkormányzati pályázatnak köszönhetően.
Hargitai János, a baranyai közgyűlés kereszténydemokrata elnöke elmondta: a pályázat túl van az utolsó egyeztetésen, így jó esély van rá, hogy rövid időn belül kedvező döntés születik az egymilliárd forintos beruházás támogatásáról. A politikus korábban beszámolt arról, hogy a napjainkra meglehetősen rossz állapotba került Széchenyi téri Régészeti Múzeumot 2010-re a hagyományok házává szeretnék átalakítani; addig az épület a tervek szerint teljes rekonstrukción esne át és új funkciókkal is bővülne.
A jövőben a régészeti kiállítás mellé helytörténeti és természettudományi gyűjtemény kerülne, amelyeket a kor követelményeinek megfelelően interaktív elemekkel mutatnának be a látogatóknak. Emellett irodát nyitna itt az örökségvédelemmel és a kézműves hagyományok őrzésével foglalkozó Porta Speciosa Egyesület, továbbá a Magyar Műemlék és Épületgondozó Alapítvány, lehetőséget adva örökségvédők, kézművesek oktatására, képzésére.
A Hagyományok házának kialakítása nem tartozik a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program beruházásai közé, de illeszkedik a rendezvénysorozat szellemiségéhez, a rekonstrukcióra váró épület pedig közel van az ókeresztény emlékhelyekhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.