Az Elgin-márványokért küzdenek a görögök
2007. december 4. 12:00
Korábban
Modern templom tiszteleg az ősök előtt
De milyen érveket vonultatnak fel a görögök? Elena Korka, a görög kulturális minisztérium ókori intézetének igazgatója szerint a márványok visszaszolgáltatásával kapcsolatos görög álláspont hosszú évek során alakult ki. 1982-ben, az első próbálkozások idején az érveket a sérelem és a nacionalizmus vezette. A görögök azért követelték vissza a márványokat, mert azok nemzeti identitásuk szerves részét képezik.
"A múzeum nagy részének semmi köze nincs a márványokhoz" - mondta Tschumi. Az Akropolisz Múzeum több mint 100 betonoszlopon áll, amelyeket ókori oszlopokként állítottak fel. A romok megkímélésének problémáját végül úgy oldották meg, hogy az épület nagy része a föld felett helyezkedik el. Az épületbe belépve az üvegfolyosókon keresztül tárul elénk egy i.e. 5-4. századból származó ebédlő mozaikpadlója.
Kívülről nézve az épület komolysága ijesztő. A hatalmas kiállítótermek idegennek, erődszerűnek tűnnek. Az alacsonyabban fekvő, trapéz alakú folyosók, ahol az ókori és klasszikus kor emlékei kapnak helyet, tökéletesen illeszkednek a szomszédos épületek szerkezetéhez. Belül a Parthenon Galéria kapcsolata a Parthenonnal teljesen nyilvánvaló.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap