Előtérbe került a régészet a megújuló Marokkóban
2007. március 28. 12:30
A Rabatot és Sale-t összekötő vízellátó maradványait találták meg a főváros jelenleg is folyó újjáépítése előtt feltárást végző régészek.
Korábban
A marokkói Rabat újjáépítése sok kincset, leletet és romot hozott a felszínre. `Hatalmas felfedezéseket tettünk, és nem csupán Rabatra vonatkozóan, hanem az egész királyságra nézve is` - mondja Mohammed Essemmar, régész és történész. A 43 éves Essemmar az örökségvédelmi hivatal vezetőjeként irányítja a Bouregreg folyó völgyének újjáépítését, amely korábban vízzel látta el a két várost, Rabatot és Sale-t.
"Az ősi szövegek gyakran említették a tábort, de eddig nem ismertük a pontos helyét, mert Abdelmoumen ben Ali (1130-1163) heves harcok után feloszlatta a tábort, hogy megépíthesse Qudayas városát. Ez azért is nagyszerű, mivel Marrakesen kívül csak nagyon kevés hasonló korú rom maradt fenn" - mondja Essemmar. De a régészeknek más örömteli meglepetésekben is volt részük. Találtak egy termet, amely valószínűleg fegyverraktár volt, és egy 17. századi boltíves folyosót, amely összekötötte Medina leghíresebb kereskedőutcáját (a Konzulok utcáját), vagy óvárosát a tengerparttal.
A szakemberek szerint ugyanis minden esetben az örökséget kell előtérbe állítani. "Mentési ásatásokat folytatunk. Ha valami fontosra bukkanunk, akkor meg kell változtatni a terveinket. Egy azonban biztos: semmit sem hagyhatunk figyelmen kívül, ahogy ez a múltban történt."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap