Elvehetik Hitler állampolgárságát
2007. március 13. 12:30
Történelmi bélyegétől szabadulna Braunschweig városa azzal, hogy odaítélése után 75 évvel megfosztanák Adolf Hitlert német állapolgárságától.
Korábban
A legismertebb német, Adolf Hitler valójában osztrák születésű volt, és német állampolgárságát csak 1932. február 26-án kapta meg, amikor Braunschweigben köztisztviselőnek nevezték ki. Erre főként azért volt szüksége, hogy indulhasson a pár héttel később tartott elnökválasztáson.
Sokan azonban Braunschweig történelmi bűnét látják abban, hogy Hitler hatalomra juthatott. `A várost korábban sokszor bélyegezték meg azért, mert Hitler itt kapta meg az állampolgárságát` - nyilatkozta Isolde Saalman képviselő a The Times-nak, aki szerint azonban a városnak akkor szociáldemokrata vezetése volt, és az állampolgárságot az akkor még hasonló nevet viselő tartomány - a háború óta Alsó-Szászország - adományozta Hitlernek. Szerinte egy megoldás segíthetne a kérdés rendezésében: a tartománynak el kell magát határolnia jogelődje döntésétől, így mentesülhetne a teher alól. A helyi konzervatív kormányzat azonban egyáltalán nem szimpatizált az ötlettel, szóvivőjük elmondta, hogy `ebben az esetben úgy tűnne, mintha megtagadnák a felelősséget a múltban elkövetett bűneikért`.
Állampolgárságának visszavonása a döntés 75. évfordulója kapcsán merült fel. A precedens sokak szerint az lehet az ügyben, ahogy Braunschweig és más német városok a háború után a náci vezetőket megfosztották díszpolgári címeiktől, így Hitler állampolgárságát is ugyanígy visszavehetnék.
A jogászok azonban ezt nem tartják kivitelezhetőnek: a német alkotmány ugyanis nem engedi meg, hogy valakit úgy fosszanak meg állampolgárságától, hogy az hontalanná váljon. Hitler esetében pedig ez a helyzet következne be, mivel ő 1925-ben lemondott osztrák állampolgárságáról, így 1932-ig hontalan volt - írta a The Times.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.