Kopt szerzetes inspirálta a hieroglifák atyját
2007. március 6. 15:00
Százhetvenöt éve halt meg Jean-Francois Champollion, a Rosette-i kő megfejtője, aki megnyitotta az utat a hieroglifák és az ókori Egyiptom világába.
Korábban
Kleopátra segített a megfejtésben
`Basileountos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros`, vagyis: `az új király atyjától átvéve a királyságot` - így kezdődik az az i.e. 196-ban V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó által hozott rendelet, ami aztán adókról és a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik. De (és az utókor számára ez a fontosabb) arról is, hogy a gránittömbre három nyelven kell felvésni az uralkodó döntéseit: az istenek szavaival (hieroglifákkal), a nép nyelvén (démotikus írással) és iónul (görög nyelven). A Rosette-ben (ma Rashid) közel kétezer évvel később megtalált gránittömb volt a kulcs a hieroglifák megfejtéséhez és az ókori egyiptomi kultúrához.
Legjobban azonban a hieroglifák izgatták, így egy kopt szerzetessel való találkozását követően elkezdte kutatni a hieroglif és a kopt írás közötti hasonlóságokat. Mindössze 17 évesen tartott kutatásait összegző előadást, még ugyanebben az évben elküldte a grenoble-i művészeti és tudományos társaságnak a Közel-Keletről készített térképsorozatát. Teljesítménye annyira lenyűgözte a tudós társaság tagjait, hogy a fiatalembert levelező tagjukká választották.
Champollion Párizsban tökéletesítette tovább arab, perzsa és kopt tudását, s alkalma nyílt tanulmányozni az 1799-ben Egyiptomban megtalált Rosette-i kő másolatát. (Azért csak ezt, mert az eredeti gránittömböt a britek elhalászták Napóleon elöl, s a British Museumban állították ki.) Az első találkozás kudarccal zárult, a kő nem adta ki titkát a fiatal tudósnak. Champollion, immár a történelemtudományok professzoraként, a következő éveket Grenoble-ban töltötte, lázasan kutatva a hieroglifákat. 1818-ban megnősült, három évvel később feleségével együtt visszatért Párizsba, ahol romló egészsége ellenére egyre többet foglalkozott a démotikus és a hieratikus írás, valamint a hieroglifák összevetésével.
Kutatásai sikerrel jártak, 1822-ben a három nyelven íródott Rosette-i követ vizsgálva rájött, hogy a hieroglifák nem önálló szavakat, hanem betűket, jeleket jelölnek. A végső megfejtéshez az segítette, hogy rájött: a hieroglif írásban egyes jeleket egy gyűrű vesz körül, a görög szövegben pedig ugyanazon részek előtt a baszileusz (uralkodó) szó szerepel. Adódott a következtetés, hogy a gyűrűben lévő hieroglifák egy-egy fáraó nevét jelölik. A görög szövegben szereplő Kleopátra és Ptolemaiosz neveket felhasználva megfejtette a hieroglifákat, majd a sztélé egész szövegét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap