Film készül Pompeji pusztulásáról
2007. február 27. 08:00
Roman Polanski 73 éves korára elszánta magát az első ókori kosztümös filmjének elkészítésére: bejelentette, hogy nyáron kezdi forgatni a Pompeji című művet.
Korábban
Ha Clint Eastwood vállalta ezt a legutóbbi háborús filmjeiben, miért ne próbálhatnám meg én is" - nyilatkozta Polanski, aki a Corriere della Sera című olasz napilap szerint "Olaszország kapuján keresztül tér vissza a nagy mozihoz."
Az i.sz. 79-ben történt vulkánkitörés egyébként arra is szolgál a rendezőnek, hogy bemutassa a mai világ negatív jelenségeit, a korrupciót, a politika aljasságait, a hatalmi túlkapásoktól összetört egyedeket.
Sergio Leone Pompeji utolsó napjai című, 50 évvel ezelőtti filmjétől eltérően Polanski egy fiatal mérnök, Marcus Attilius történetét mutatja be, akit három nappal a kitörés előtt küldenek a városba, hogy megjavítson egy 250 ezer embert ellátó, hatalmas vízvezetéket. A főhős egy sor politikai és érzelmi mesterkedéssel találja magát szembe, amely felszámolhatatlannak tűnik, amíg be nem következik a katasztrófa, s mindezt el nem söpri.
A film, amelyet Nápolyban és környékén forgatnak, az előzetes számítások szerint 120 millió dollárba kerül majd.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap