Kínában élhetnek az elveszett légió leszármazottai
2007. február 5. 11:45
DNS-vizsgálat igazolhatja egy kínai település lakóinak rejtélyes eredetét: a kutatók szerint Marcus Crassus elveszett légiósainak leszármazottait azonosították.
Korábban
Történészek és genetikusok együttműködésében zajlik az a vizsgálat az észak-kínai Góbi-sivatag szélén található Licsienben, amely legutóbb 100 embertől vett vérminta alapján kutatja a kínai Alexandria történeti eredetét.
Többségük szőke, zöld szemű és nagyorrú |
Az elveszett hadsereg legendája
Ekkor 10 ezer katona került a parthusok fogságába, akik aztán a mai Üzbegisztán területére vitték foglyaikat. A katonákat később eladták, legtöbbjük a hunok seregébe került, ahol egy újabb vereséget éltek át i.e. 36-ban. Dubs szerint a kínai évkönyvek az ütközetről azt örökítették meg, hogy 150, teknőc-alakzatban küzdő katona is fogságba esett, akik minden bizonnyal római legionáriusok lehettek. A katonák később felépítették saját városukat, amelynek neve - Licsien (Liqian) - a kínai átírásban Alexandriának felelt meg.
A légiósok útja keletre |
Xie Xiaodong genetikus professzor azonban úgy gondolja, hogy ha vannak is a helyieknek római génjei, az nem igazolja az elveszett hadsereg legendáját. Szerinte ugyanis a Római Birodalom hatalmas területre terjedt ki, és sok katona eljuthatott zsoldosként kelet felé.
A helyiek körében az elmúlt időben jelentősen megnövekedett azok száma, akik magukat római ősöktől származónak tartják. A város elöljárói azt remélik, hogy a vizsgálat eredménye fellendítheti az idegenforgalmat: a város egyik legfőbb utcája a Birodalmi város nevet kapta, az egyik karaoke-bár pedig Caesar nevét viseli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.