Az ókori legionáriusokat kézfejükön tetoválták

A tetoválás technikáját először az i.sz. 6. században élt orvos, Aetius örökítette meg, aki szerint a tetoválásra kijelölt területet először különböző növények fertőtlenítő hatású levével mosták le, majd a formát tűvel böködték a bőrbe "amíg a katonának vére nem folyt", végül következhetett a tinta bedörzsölése. Aetius megörökítette azt is, hogy a tetováláshoz hagymalébe kevert egyiptomi fenyő kérgét, rozsdát, gubacsot és kénsavat használtak.

A kiállítás legkorábbi leletei, az Altáj-hegység mumifikált tetemein talált jelek alapján biztosra vezető, hogy már az ősi európaiak is éltek a tűszúrásos technikákkal. Így nem lenne meglepő, ha az őskori Angliában is használtak volna hasonló megoldásokat, ám az éghajlat és a mumifikálási technikák hiánya miatt a szigetország régészetében csak ritkán találnak erre fizikai bizonyítékot. A szakértők egyetlen forrása tehát csak a történeti szövegek kutatása lehet.

Az első ismert angliai tetoválások a rómaiak korából származnak. Vegetius, római szerző az i.sz. 4. században járt Angliában, és Hadtudományi Kivonat című művében megörökítette, hogy a legionáriusok egytől-egyig, és a Hadrianus falon szolgáló íjászok is különleges katonai tetoválásokat hordtak. Vegetius szerint a különleges tetoválást ki kellett érdemelni, és a jelölteket előbb kemény kiképzésnek vetették alá, hogy meglássák, az újonc érdemes-e arra. A leírások szerint a katonák a speciális tetkót kézfejükön viselhették. Azt a szerző sajnos nem hagyományozta az utókorra, hogy milyen lehetett ez a tetoválás: a szakértők szerint egy sas, vagy pedig az aktuális légió, illetve csapattest jelvénye lehetett.

A felsőbb körök is sokszor éltek a tetoválás lehetőségével: a krónikák II. Harold angol uralkodót is tetováltként emlegetik. Róla feljegyezték, hogy a hastingsi csata után a királyt nővére, Edit csak tetovált mellkasa miatt tudta azonosítani, amire az England és Edith szavak voltak rajzolva. 1862-ben a walesi herceg, a későbbi VII. Edvárd a jeruzsálemi keresztet tetováltatta a karjára, és ezzel divathullámot indított útjára a felsőbb osztályokban is. V. György pedig 1910-es trónra lépésekor a közvélemény előtt megpróbálta eltitkolni tetoválását, csak a királyné és a férfi szolgák tudhattak róla.

A tárlaton kiderül, hogy a tengerész-tetoválások Cook kapitány csendes-óceáni utazásai korából eredeztethetők, amikor a tengerészek először találkoztak tetovált testű bennszülöttekkel. A tetoválások többnyire veszélyes helyzetek túlélését örökítették meg. Külön szimbólumot kaptak az Atlanti-óceánon, vagy az Egyenlítőn átkelők, illetve a Horn-fokot megkerülők is.

A tetoválások olykor stigmatizálnak is - áll a tárlat ajánlójában: az ókori Görögországban a tetoválás leginkább a büntetés jele volt; 1871-ben az angol hadseregben pedig a dezertőrökre D-betűt tetováltak, míg  rossz viselkedésért a BC, azaz bad character megjelölés járt. A civil büntetések során a "D" az iszákos, a "V" a csavargót, és az "F" pedig verekedős jelzőt jelentette.