Megtalálták Boudicca sírját
2006. június 12. 12:30
A szakértők szerint minden bizonnyal a római uralom ellen i.sz. 62-ben vívott küzdelem után elhunyt icénus királynő, Boudicca sírját rejtheti a közép-angliai Birmingham egyik régészeti lelőhelye. Az állítást azonban egyelőre nem tudják minden kétséget kizáróan bizonyítani.
Korábban
A Kings Nortonnál folytatott ásatás során előkerült leletek bár egyértelműen római jelenlétre utalnak, ám nem bizonyítják a közvetlen kapcsolatot Boudiccával. A helyiek persze örülnének, ha városuk, mely már eddig is ismert volt a rajta áthaladó római útról és erődről, ezután a harcias uralkodónő halálának színhelyeként is elhíresülne. Boudicca szobra Londonban
A téma szakértői szerint nem lehetetlen, hogy az állítás igaz, hiszen a római elnyomás ellen lázadó britek és a légiók összecsapására biztosan valahol Közép-Angliában került sor, Néró császár uralkodásának idején. Tacitus római történetíró feljegyzése szerint az ütközet egy fákkal körülvett hegyvidékes területen játszódott le, márpedig a birminghami helyszín tökéletesen megfelel ennek a leírásnak.
A rómaiak elleni gyűlöletet a rendkívül magas adóztatás és az erőszakos besorozások váltották ki. A zendülés során a felkelők kezdetben sikereket arattak, keletről a középső területek felé haladva dúlták fel a mai Colchester, London és St. Albans rómaiak lakta városait. A brit sziget akkori helytartója, Gaius Suetonius Paulinus tízezer jól képzett legionáriust állított hadrendbe, és Észak-Walesből indulva valahol a mai Birmingham környékén - vagy talán éppen ott - felvette a harcot Boudicca kétszázezer fősre duzzadt seregével. Az ütközet római győzelemmel zárult, a legenda szerint pedig Boudicca ezt követően itta ki a méregpoharat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap