Újra működik a 3000 éves hettita vízmű
2006. december 14. 11:00
Az Alacahöyük nevű településén újjáépült a térséget az ókorban lakó hettiták által több mint három évezrede emelt víztároló.
Korábban
A gát 2002-ben |
Az eredeti gátat IV. Tudhalijas hettita király építtette kilenc másik hasonló vízművel együtt, de csak ennek maradtak fenn az alapjai. Jelenleg a világon ez az egyedüli gát, amely 3240 évvel megépítése után visszakapta eredeti funkcióját. Az ókori gát kőből és agyagból épült ugyanolyan elvek alapján, mint a mai gátak, amelyeknél persze betont alkalmaznak, bár még ma is vannak olyan gátak, amelyekben agyag helyettesíti a betont - mondta el az AFP-nek az egyik régész.
Hüseyin Saykan, Alacahöyük polgármestere kétszeresen is örül a település számára nyújtott "hettita" hozzájárulásnak: a helyreállított gát fellendíti a település körzetének mezőgazdaságát, és az ókori kultúra iránt érdeklődő újabb turistákat is a térségbe csal.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap