Stasi-vádak a Stasi-múltat vizsgáló német hatóság ellen
2006. december 4. 08:45
Az egykori hírhedt keletnémet állambiztonsági minisztérium megmaradt aktáit gondozó szövetségi intézmény, az úgynevezett Birthler-hatóság ellen az a vád merült fel, hogy egykori Stasi-alkalmazottakat foglalkoztat.
Korábban
Operatív tisztek gondozzák az iratokat
A jelenleg mintegy 2000 főt foglalkoztató hatóságot a múltban több bírálat is érte, mindenekelőtt azt rótták fel, hogy szándékosan visszatart dokumentumokat, amit Marienne Birthler minden alkalommal visszautasított. Az a tény pedig már korábban is ismert volt, hogy a hatóság "soraiban" egykori Stasi-alkalmazottak is vannak, ami a Bundestag előtt sem volt titok. Korábban azonban mintegy tizenöt, "átvett" alkalmazottról volt szó, a csütörtöki értesülések azonban már több mint ötven személyről szóltak.
Az ügyben megszólalt a hivatal korábbi és jelenlegi vezetője is, s az információkat egyikük sem cáfolta. Joachim Gauck lelkész védelmébe vette a korábbi keletnémet kommunista állambiztonsági alkalmazottak foglalkoztatását, hangoztatva, hogy - mint fogalmazott - szükségünk volt "ilyen bennfentesekre" a felderítő munka érdekében. Közöttük - tette hozzá - többen voltak olyanok, akik segítették az akkori ellenzékieket, s közvetlen környezetükben gyűlölték őket.
Hasonlóan foglalt állást Marienne Birthler is. A szövetségi hivatal jelenlegi vezetője visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint elhallgatták volna az NDK-s múlttal rendelkező foglalkoztatottak tényleges számát. Birthler szerint a hivatalnál jelenleg a Stasi ötvenkét korábbi munkatársa áll alkalmazásban. Közülük tizenegy személy annak idején a keletnémet állambiztonsági minisztérium főmunkatársa volt, míg negyvenegyen a Stasi úgynevezett megfigyelő részlegében teljesítettek szolgálatot.
A német parlamenti pártok többsége elítélte a korábbi Stasi-alkalmazottak jelenlegi foglalkoztatását. A konzervatív CDU egyik illetékese megengedhetetlennek nevezte, hogy tizenhat évvel a német egység helyreállítása után korábbi Stasi-alkalmazottak dolgozzanak egy olyan hivatalnál, amelynek legfőbb feladata épp a Stasi bűncselekményeinek felderítése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.