A Puskin mozi 80 évét ünneplik
2006. október 3. 11:45
Nyolcvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a mai Puskin, akkori nevén Fórum Filmszínház. Ebben a moziban mutatták be Magyarországon az első hangosfilmet: `Az éneklő bolondot`.
Korábban
Budapest legelőkelőbb filmszínháza
A mai Puskin elődje a Magyar Világ kávéház volt. A Kossuth Lajos utca volt akkoriban a budapesti politikai és társadalmi élet központja. Az I. világháború után megszűnt a korzó és vele a kávéház is, 1919 után Mezőgazdasági Hitelintézet néven bankház lett belőle. A gazdasági összeomlás idején a bank csődbe ment, viszont a mozi és a filmek iránti kereslet felfelé ívelő pályán volt.
A Fórum mozi komoly társadalmi eseményként nyitotta meg 1926. november 26-án a nagyközönség előtt kapuit. A hangosfilm előtérbe kerülésével azonban 1929-ben a némafilmeket vetítő filmszínház tönkrement. A filmszínház üzemeltetésének engedélye időközben Pantl Kálmán, a Belügyminisztérium nyugdíjas helyettes-államtitkáráé lett, aki addig a mozi engedélyek ügyeivel foglalkozott a Belügyminisztériumban. Pénzes társat keresett maga mellé, akit Gerő István személyében meg is talált 1929-ben. Az új bérlő, Gerő István építtette át a mozit az országban elsőként hangosfilmszínházzá.
Amikor nem a film volt a legfontosabb: a mozi 1956 októberében |
A mozi technikai rekonstrukciójára 1988-ban került sor, ennek során gépészeti átalakítások történtek, majd 1998. október 15-én megnyitotta kapuit a korábban 623 férőhelyes egytermes moziból lett háromtermes új Puskin mozi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.