Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”

2019. december 2. 13:54 MTI

214 évvel ezelőtt, 1805. december 2-án zajlott le az austerlitzi csata, a "három császár csatája", az Oroszország és Ausztria ellen indított 1805-ös napóleoni hadjárat döntő ütközete, amely Bonaparte Napóleon egyik legnagyobb, ha nem legnagyobb győzelmét hozta.

Korábban

A 73 ezres francia haderő 250 ágyú tüzérségi támogatásával, meglepetésszerű támadással verte szét egy nap alatt a szintén 250 ágyúval rendelkező, 86 ezer fős orosz-osztrák haderőt, amely Mihail Kutuzov orosz tábornok (1812 után táborszernagy) főparancsnoksága alatt állt. A Morvaország területén lezajlott csatával felbomlott a harmadik franciaellenes koalíció, majd néhány hét múlva aláírásra került a pozsonyi békeszerződés. Bonaparte Napóleon, aki 24 éves korában lett tábornok, 1796-97-ben Észak-Itáliában sorozatos győzelmeket aratott a Habsburg Birodalom seregei ellen, amire a Franciaország számára rendkívül kedvező campoformiói béke tette fel a koronát.

Egyiptomi intervencióját követően, amikor már sikerült megszilárdítania a franciaországi belpolitikai helyzetet, 1800-ban (Marengo) szétverte az országa ellen szerveződött második koalíció osztrák seregeit. Császárrá koronáztatta magát 1804-ben és bár a tengeren, Trafalgarnál vereséget szenvedett az angoloktól (1805), Bécs bevétele után (1805. november 12.) elkönyvelhette az austerlitzi diadalt, a következő évben (Jéna - Auerstädt) lehengerelte a negyedik franciaellenes koalíció porosz seregeit is.

Austerlitz, amelynek neve ma Slavkov u Brna, a csehországi Brno-tól keletre fekszik. A közelében lévő pratzeni dombokon 1805. december 2-án Kutuzov kettészakított, majd szétszórt orosz-osztrák hadserege 15 ezer embert veszített halottakban, 11 ezer katonájuk került francia hadifogságba. A harctéren kilencezer francia katona esett el. Orosz értékelés szerint osztrák tábornokok tervezési hibái okozták a vereséget. A csata mindenesetre az új francia hadviselési mód és hadseregszervezés előnyeiről tanúskodott, egyben az orosz-osztrák erők viszonylag passzív vonal-hadászatának és harcászati taktikájának túlhaladottságát mutatta. Napóleon kedvenc hadászati fogása a "bekerítő manőver az ellenség hátában" volt, amivel 1796 és 1815 között legalább harmincszor élt.

1805-ben Napóleon egészségi állapota, ha nem is volt rendellenességektől mentes, de nem befolyásolta parancsnoki képességeit. Egyébként a hadtörténelem alig ismer olyan hadvezért, akit gyakrabban és alaposabban vizsgáltak volna orvosok, mint Bonaparte Napóleont. Ismeretes, hogy 1806-ban Jénánál olyan fokú "pihenésszükséglet" vett erőt rajta, hogy gárdistáinak négyszöget alkotva kellett "eltakarniuk" az alvó parancsnokot csata közben. Hadtörténészek szerint 1815 Napóleonja (Waterloo) lényegesen kisebb félelmet ébresztett ellenségeiben, mint akár 1800 vagy 1805 Napóleonja.

Az 1805. december 26-án aláírt pozsonyi béke, amely voltaképpen különbéke-szerződés volt Franciaország és Ausztria között, Trieszt kivételével megfosztotta Ausztriát minden itáliai birtokától, - Velencét is beleértve -, Isztriától, Dalmáciától, Tiroltól és egyes nyugati német területektől is. Ezzel Bécs elvesztette döntő befolyását a német államokra, ami azután a Német-Római Birodalom felbomlásához vezetett. Megjegyzendő, hogy az 1814-15-ös bécsi kongresszus hatálytalanította a pozsonyi békét. Napóleon oroszországi katasztrófái után Ausztria megint csak a győztes szövetségesek között foglalt helyet.