Félszáz új könyv jelenik meg az 56-os forradalomról
2006. július 24. 10:15
Mintegy félszáz, az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó könyv jelenik meg állami támogatással idén Magyarországon - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal '56-os emlékbizottságának az MTI-hez eljuttatott adataiból.
Korábban
A több mint negyven támogatott mű közül öt már a 2006-os Ünnepi Könyvhéten a boltok polcaira került. Az év elején jelent meg az angol származású, a magyar fővárosban élő író, Bob Dent Budapest, 1956 című műve, amely korabeli és mai forrásokat felhasználva írja le a forradalom történetét. Buda Ferenc Túl a falon című verseskötetét is idén adták ki. A forradalomhoz kapcsolódó szépirodalmi művek sorát gazdagította egyebek mellett Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye.
A tervek szerint szeptemberben harminchat kiadvány jelenik meg állami támogatással. Az 1956-os Intézet Közalapítvány két kötettel is készül, Kőrösi Zsuzsanna és Csics Gyula művével. Fejtő Ferenc 1956 a magyar forradalom című könyvét a Holnap Kiadó gondozza; ez a könyvkiadó összesen három forradalommal kapcsolatos könyv megjelentetését tervezi.
Pomogáts Béla két műve is megjelenik idén 1956-ról: A szabadságról és a zsarnokságról, valamint az Ötvenhat csillaga. Két-két kiadvány kiadását tervezi állami támogatással a Nap Kiadó, a Mundus Kiadó, a Pont Kiadó és a C.E.T. Belvárosi Kiadó is. Az idén megjelent történelmi témájú, korabeli dokumentumokat, szemtanúkat megszólaltató írások sorában megtalálható egyebek mellett Sümegi György szerkesztésében a Naplók, interjúk '56-ról, valamint Szakolcai Attila és Á. Varga László kétkötetes műve a vidék forradalmáról.
A 2006-os kiadású irodalmi naplók közé tartozik Ember Mária írása a Mindent késve, valamint Futaky István visszaemlékezése, az Utam a Dossziéhoz címmel. A szépirodalmi művek körét gazdagítják egyebek mellett a Tollrajzok félálomban - Válogatott novellák, Isten szalmaszálán - Buda Ferenc legszebb versei, valamint 1956 - Magyar írók novellái című kötetek is.
Az 1956-os forradalom külföldi megítélését ismerhetik meg az olvasók a BBC Magyar Adásának egykori munkatársai, Pallai Péter és Sárközi Mátyás A szabadság hullámhosszán - Az 1956-os magyar forradalom története a BBC elmondásában című kötetéből. Egy szerb szerző, Vladimir Popin pedig Magyarország déli szomszédja szemszögéből mutatja be az forradalmi eseményeket '56 a jugoszláviai sajtó tükrében címmel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.