115 éve született Szergej Prokofjev zeneszerző
2006. április 25. 11:30
Száztizenöt éve, 1891. április 23-án született az ukrajnai Szoncovka faluban Szergej Prokofjev szovjet-orosz zeneszerző.
Korábban
A meg nem értett zseni
1914-ben szerzett oklevelet zongora, zeneszerzés és karmester szakon, s elnyerte a Rubinstein-díjat is. Egy ideig Londonban élt, itt került kapcsolatba Gyagilevvel, a kiemelkedő orosz balettmesterrel, Szkíták című szvitje az ő hatására keletkezett. Az első világháború alatt felmentették a szolgálat alól, csak zeneszerzéssel foglalkozott. Első, egyéni hangú művei kiváltották a konzervatív kritika támadásait, ekkor Sztravinszkij orosz korszaka, majd a neoklasszicizmus hatott rá. 24 évesen keletkezett Dosztojevszkij nyomán A játékos című operája, legsikeresebb zenekari művét, a Klasszikus szimfóniát 1917-ben írta.
Az októberi forradalom után Japánban, majd Amerikában élt, főleg zongoristaként lépett fel, saját műveit játszva. Bravúros technikával adta elő meglepő ötletekben, mutatványszerű nehézségekben bővelkedő darabjait, itt is volt része botrányokban és visszautasításban. A három narancs szerelmese című operáját Carl Gozzi nyomán 1921-ben írta Chicago számára. 1922-től Párizsban élt és az ottani Orosz Balett számára komponált, de hazáját sem tagadta meg, a bolsevik Oroszország propagátorának számított. Gyagilev megrendelésére írta az Acélvágta című bolsevik balettet, amely Londonban is sikert aratott.
1927-ben és 1929-ben hazalátogatott, s kapcsolatba lépett a szovjet avantgárd képviselőivel, Eizensteinnel és Mejerholddal. Miután a hatóságok döntésre kényszerítették, 1932-ben végleg hazatért - ezt a honvágy s a létbiztonság igénye mellett azzal magyarázzák, hogy vonzotta őt a zenekultúra szovjetunióbeli elterjedtsége, s a lehetőség, hogy zenéje tömegekhez szóljon. Bár kétségei azért lehettek: hazatértekor támadta meg Sosztakovicsot a Pravda, Mejerholdot, aki Szemjon Kotko című operáját rendezte volna, 1939-ben tartóztatták le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 18:05
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 16:05
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 15:05
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján 11:20
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg 09:05
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap