Az Apostoli Penitenciária levéltára és a késő középkori társadalom- és egyháztörténetírás
2006. március 21. 18:00 Erdélyi Gabriella
Esettanulmány
Végezetül egy ilyen esetet idézek részletesen, bemutatva ezzel a kérelmezők történetmondási technikáit is a szupplikációk kötött, formulás nyelvezetének hézagaiban.István fia Gál Pogányról (Pocanj) 1475-ben a következő történettel állt elő Rómában: Egykor, amikor ő maga a Dombóvár melletti Ábrahám (Abran) falu iskoláját vezette, Kollár, a Boldogságos Szűz falujukbeli bencés apátságának apátja, akinek semmi joghatósága nem volt az iskola felett, nem tudni milyen, hacsak nem gonosz lélektől vezérelve az iskolába tört familiárisaival, és az ott tartózkodó diákokat durván megverte és megsebesítette. Ezt látván Gál az apátot, apáti méltóságára való tekintettel alázatosan megszólította kérdezvén, hogy mi végre veri az ő diákjait. Mire az apát még nagyobb haragra gerjedt, Gált hajánál megragadva ütni kezdte, miközben egyik familiárisa kardjával Gál nyakát igyekezett megvágni. Gál ekkor, mivel az apát és familiárisai kezéből és a halál elől másképp nem menekülhetett, az erőszakra erővel felelve és magát védve az apátot egy kis karddal, amelyet magával szokott hordani, a hasán megsebesítette. Az apát pedig még aznap belehalt sebeibe. Mivel azonban Gál az apát halálát nagyon sajnálta, miképp most is őszintén sajnálja, és szeretné a szentségi rendeket felvenni és azokban azután a Mindenható Atyaistent mindörökké szolgálni, [...] kéri ezért hogy deklaráltassék, hogy a fenti eset által nem esett az emberölés vétségébe [...] és ezért a klerikusok rendjébe léphet.
Az önvédelemre hivatkozás, a kánonjog erre vonatkozó cikkelyeinek kortársak általi ismeretét tükrözve, a gyilkosság alól felmentést kérőknek gyakori eszköze volt. Gál kérelme a szupplikációkba foglalt adatok kezelését tekintve óvatosságra int: Ábrahámon eddigi ismereteink szerint valójában ciszterci apátság működött. A tévedés (tudatos torzítás gyanúját itt okafogyottnak találva) azonban fontos mentalitástörténeti tanulsággal szolgál nekünk: a bencés és ciszterci szerzetesek számon tartása, megkülönzöztetése, számomra meglepő módon, nem volt magától értetődő a fiatal klerikusok számára.
Végezetül a fenti szöveg, Gál és az apát közötti egykori párbeszéd felidézésével, arra is példát szolgáltat, hogy a Penitenciária-kérelmek nemcsak képletesen, hanem igen konkrétan közvetítik felénk az egyszerű emberek hozzánk csak kivételes esetekben eljutó hangját.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap