110 éves a Nobel-díj

A kalandos életű svéd robbanóanyag-gyáros mesés vagyonát a dinamit feltalálásával alapozta meg, de még 300 találmány fűződik nevéhez. Rövid idő alatt a világ egyik leggazdagabb embere lett, halálakor milliói voltak Angliában, Franciaországban, Németországban, Amerikában. Alfred Nobel azon kevés ember közé tartozik, aki még életében elolvashatta saját nekrológját, ez azonban nem szolgált örömére. Több lap ugyanis 1889-ben, bátyja halálakor őt búcsúztatta, nem túl hízelgő szavakkal. Nobel magába szállt, és úgy döntött, hogy vagyonát a béke céljaira és az emberiség jótevőinek jutalmazására fordítja. 1890-ben kelt első végrendeletében még csak az orvostudomány és az élettan művelőire gondolt, a kitüntetés végleges formáját 1895-ben kelt harmadik, svéd nyelvű végrendeletében határozta meg.

A híres dokumentum elég szűkszavú volt, ügyvéd sem látta, így a nyomában támadt viták rendezése évekig tartott. Kifogást jelentettek be a hoppon maradt örökösök, akiknek keresetét bíróság utasította el, ellenezte a díj kiosztását a svéd király, több politikus erkölcstelennek tartotta a "vér áztatta" vagyon ilyen felhasználását és a Svéd Akadémia is csak négy év húzódozás után vállalta el a díjak kiosztását.

A Nobel-díjat eredetileg a fizika, a kémia, az orvostudomány, az irodalom és a béke terén kiemelkedő tudósok, írók, közéleti személyiségek kapták, 1969 óta az eredeti Nobel-díjjal erkölcsileg és anyagilag egyenértékű, de a svéd állam által alapított "Alfred Nobel-emlékdíjat" osztanak a közgazdaságtudomány legjelesebbjeinek. A kialakult gyakorlat szerint a díjak megoszthatók, de legfeljebb három személy között, és nemzetközi szervezetek is megkaphatják. Elvileg csak élő személyeket tüntetnek ki, de kétszer kivételt tettek (Erik Karlfeldt svéd költő és Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkár esetében).

A fizikai és kémiai díjat a Svéd Tudományos Akadémia, az orvosi díjat a Stockholmi Károly Egyetem, az irodalmi díjat a Stockholmi Akadémia, a békéért harcolók díját a Storting, a norvég parlament képviselőiből alakult öttagú bizottság ítéli oda. A fenti intézmények minden ősszel kérnek a tudóstársadalom nagyjaitól javaslatot a jelöltekre, ezeknek február 1-jéig kell befutniuk. Az értékelést szeptemberig végzik el, a döntést októberben hozzák nyilvánosságra. A díjakat Nobel halálának évfordulóján, december 10-én osztják ki, a kitüntetettek egy érmet, egy oklevelet és nem utolsósorban egy csekket kapnak.

A díj átvétele határidőhöz kötött, ennek elmúlta után csak az érem (felirata: `Inventas vitam iuvat excoluisse per artes` - Szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni) és az oklevél jár, a pénz nem. A pénzösszeg nagysága évről évre a Nobel Alapítvány bevételeinek arányában változik, jelenleg tízmillió svéd korona. (Nobel halála után a kitüntetettek fél évszázadig évről évre kevesebb pénzt vehettek át, mert a végrendelet értelmében 1953-ig a vagyont nem lehetett beruházásokra fordítani, legfeljebb kölcsönkötvényekre. Ekkor módosították az Alapítvány rendelkezéseit, kivéve a teljes adómenteségre vonatkozó részt, és a kedvező befektetések révén a vagyon növekedésnek indult.)

Alfred Nobel, a közhiedelemmel ellentétben, nem volt sem radikális, sem békeharcos. Mint mondotta: "Dinamitgyáraim hamarabb véget vetnek a háborúknak, mint az önök (béke)konferenciái". Vagyonának egy részét mégis békés célokra hagyta, sőt békedíjat is alapított.

A Nobel-békedíj különbözik a többitől. Ez az egyetlen, amelyet nem az alapító szülőhazájában, Svédországban, hanem Norvégiában ítélnek oda. Nobel nem indokolta meg döntését, de halálakor a két ország még unióban élt, így természetesnek érezhette, hogy az egyik díjról Oslóban határozzanak. Ez az utolsó olyan díj, amelyet méltó jelölt hiányában - 1972-ben - nem osztottak ki. Lévén, hogy a politikához legközelebb a Nobel-békedíj áll, ennek visszhangja a legvegyesebb. Az is igaz, hogy a bíráló bizottság többször hozott vitatható döntéseket, nem titkolva skandináv, illetve konzervatív rokonszenvét. 1960 előtt az egyetlen nem észak-amerikai vagy nyugat-európai díjazott az argentin Carlos Saavedra Lamma volt 1936-ban. Mára változott a helyzet, és "a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai" - a végrendelet szavai - mellett már az emberi jogokért küzdők tevékenységét is értékelik.

(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)