Tíz éves a daytoni egyezmény
2005. november 21. 11:00
1995. november 21-én írta alá a délszláv háborúnak véget vető boszniai békemegállapodást az amerikai Dayton város közelében Alija Izetbegovic bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő.
Korábban
Mindenki háborúja mindenki ellen
A sikeres és eredményes "daytoni folyamat" feledteti, milyen nagy utat tett meg Bosznia az elmúlt tíz évben. Tíz évvel a háború után nem reális azon keseregni, hogy lassú az integráció. Az. Az is marad, lassú, ám folyamatos. Makai József írása a Magyar Hírlapban |
Dayton közvetlen előzményei fél évtizedre vezethetők vissza. A történelmi Jugoszlávia szétesésének folyamata 1990 első hónapjaiban gyorsult fel, és bár uralkodó volt az a meggyőződés, hogy az ország széthullása az akkori körülmények között nem is történhet másképp, mint háborús formában, 1991 őszéig Bosznia viszonylag nyugodt régiónak számított. A politikai nézeteltérések azonban ekkor végső szakításhoz vezettek a boszniai pártok-felek között. Az 1992 február-márciusi népszavazáson, amelyet a szerbek bojkottáltak, 64 százalékos részvétel mellett a szavazók 99 százaléka a függetlenségre voksolt. Kezdetét vette a fegyveres belharcok időszaka, ezzel a három és fél éves boszniai háború, amely 200-250 ezer (más források szerint 400 ezer) áldozatot követelt.
Béketervek már korábban is nagy szériában születtek, de Boszniában végül is a belső erőviszonyok változása gyorsította fel - kéthetes NATO-bombázást követően - a politikai rendezést. Így kezdődhettek meg 1995. november 1-jén Izetbegovic, Tudjman és Milosevic tárgyalásai Daytonban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap