Náci kommuna a 30-as évek Amerikájában
2005. szeptember 14. 12:39
A náci-mozgalom amerikai gyökerei
Egy amerikai náci: Fritz Kuhn |
Bellamy szövetsége alapító iratában "100%-os Amerikai"-nak nevezte mozgalmát, és az Alkotmány, a Nemzeti Lobogó és a "Valódi Szabad Amerika" mellett kötelezte el magát. A szövetség nagy és népszerű gyűléseket tartott egész Amerikában - nem sokban különbözve más, rasszista vonásokkal felvértezett mozgalmaktól; és nyári táborokat rendezett diákoknak is, melyet később a Hitlerjugend táborai is lemásoltak. A válság azonban nem kímélte ezt a mozgalmat sem: eredeti irányát elvesztette, és egész más vezetők kezébe került, akik más ideológiai alapokat kerestek. A Német-Amerikai Szövetség mozgalma 1933-ban született meg Chicagóban "Új-Németország barátai" néven. Alapítóik a Teuton Szövetség és a Nemzetiszocialista Munkáspárt tagjai voltak, melyek a 20-as évek Amerikájának "népszerű" rasszista-izolacionista tömörülései voltak. Mikor 1936-ban Hitler lerohanta a Rajna-vidéket, a Német-Amerikai Szövetség vezetője Fritz Kuhn, és követői Németországba látogattak, ahol részt vettek az olimpián is. Látogatásuk során ellátogattak Berlinbe is, és közös fénykép készült róluk és Hitlerről, aki igen hevesen érdeklődött othoni mozgalmaikról, és annak támogatási lehetőségeiről.
Hasonló radikális mozgalom volt a 22 államban jelen lévő Ezüst Ingek-csoport, melynek a harmincas években 15-50000 tagja volt. A csoport hamar megtelepedett Dél-Kaliforniában, különösen Hollywoodban, ahonnan zsidóellenes kampányukat akarták levezényelni. Az Amerika-szerte folytatott propagandát is Los Angelesből irányították, melyet már Washington is veszélyesnek ítélt: 1934-ben kongresszusi albizottságot állítottak fel arra, hogy kivizsgálja ezt az amerikai náci-mozgalmat. Young szerint a birtokon élő nácik talán az Ezüst Ingesek németországi kapcsolatát biztosíthatták - erre utalhatnak a már korábban említett telek őrei is.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap