Napóleon kémének hittek egy majmot Angliában
2005. június 27. 11:00
A napóleoni háborúk idején egy zátonyra futott francia hadihajón az öltözéke miatt francia kémnek hitt majmot találtak. Egy nemrég előásott ismeretlen lábszárcsont kapcsán feléledt a kétszáz éves történet, s komoly visszhangot kapott a brit sajtóban.
Korábban
Nemrég különös csontokat mosott ki a tenger egy földcsuszamlás helyén Angliában - és rögtön feléledt a Hartlepool-i majom története. Sokan azt szerették volna, ha a mese valóságtartalma bebizonyosodik, ám a tudomány cáfolta mindezt, mely így továbbra is a helyi folklór egyik érdekessége marad.
A legenda szerint a napóleoni háborúk idején egy francia hadihajó Hartlepoolhoz közel zátonyra futott. A halászok a hajó roncsai között egy majmot is találtak, s mivel öltözéke miatt francia kémnek hitték, felakasztották. Mivel korábban még nem láttak majmot, így fordulhatott elő, hogy alacsonynövésű embernek nézték a zátonyra futott hajó utasát.
Pár héttel ezelőtt viszont lábszárcsontokat találtak a tengerparton, és ezzel feléledt a kétszáz éves történet. Bár a helyi sajtóban komoly visszangot kapott leletekről a régészek vizsgálataival hamar kiderült, hogy egy őskori vörös szarvas maradványai - mely a maga nemében szintén nagyszerű és egyedülálló lelet -, ez nem nyugtatta le a kedélyeket. A régészek tehát cáfolták a majom-akasztás mítoszát, de a lelkes lokálparióták még mindig keresik a lehetséges maradványokat a tengerparton.
A szarvas akkor kerülhetett Angliába, mikor az még a szárazföldhöz tartozott, és valószínűleg vadászok űzték ide, hiszen eredeti élőhelye elég messze volt innen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20