Napóleon gyomorrákban hunyt el?
2005. május 5. 12:02
Egy bázeli tanulmány a száműzött uralkodó nadrágjaiból következtetett testsúlya alakulására, ebből pedig súlyos gyomorrákjára.
Korábban
Megtalálták Napóleon hadihajóját
Napóleon csapnivaló helyesírása
Napóleont ma is vitatja a világ
Hibák Napóleon koronázásában
235 éve született Napóleon
Búvárok kutatják a napóleoni hadihajó roncsát
Napóleon és Nelson ükunokái kibékültek
Orvosi műhiba végezhetett Napóleonnal
Alessandro Lugli, a bázeli egyetemi klinika patológiai intézetének munkatársa két kollégájával most tisztázta a súly kérdését: kiderítették, hogy a 1,67 magas Napóleon halálakor mintegy 76 kilogrammot nyomott. Lugli a tanulmány keddi bemutatásakor azt hangsúlyozta: a túlsúly önmagában nem zárja ki a gyomorrákot, hanem a testsúly alakulása a fontos mutató. A tudósok tanulmányozták, hogy milyen az átlagosa arány a férfiaknál a derékbőség és a testtömeg-index között, s ezen ismeretek birtokában megmérték Napóleon fennmaradt nadrágjait. A rekonstrukció arra derített fényt, hogy az egykori uralkodó 1804 és 1820 között 67,8 kilogrammról 90,7 kilogrammra hízott, ám életének utolsó hónapjaiban 14 kilogrammot fogyott.
Lugli szerint a mérgezés elmélete ellen szól az is, hogy az egykori császár hajában már évekkel halála előtt is találtak arzént, s ennek az lehet az oka, hogy akkoriban a boroshordókat arzénnal tisztogatták, Napóleon pedig nagy borkedvelő volt. A Napóleon megmérgezéséről szóló elmélet egyik lelkes híve Ben Weider kanadai milliárdos, aki pénzt is költött a vonatkozó kutatásokra. Szerinte a gyilkos Montholon grófja volt (1783-1853), aki vagy a britek megbízásából tört Napóleon életére, vagy azért, hogy bosszút álljon a volt császáron a Montholon feleségével folytatott viszonya miatt.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap