190 éve vívták a waterloo-i ütközetet

Napóleon miután 1815 márciusában ismételten magához ragadta a hatalmat Franciaországban, azonnal hozzálátott a hadsereg újjászervezéséhez. Május végére a hadsereg létszáma már elérte a 284.000 főt, amelyből 124.500 a belga határnál állomásozott. Napóleon stratégiáját a gyorsaságra építette, tisztában volt azzal, hogy az idő nem neki dolgozik. Két okból is sietnie kellett, egyrészt orosz-osztrák csapatok masíroztak Franciaország felé; másrészt Wellington és Blücher seregeit külön-külön akarta legyőzni, nehogy egyesítsék az erőiket. Ennek megfelelően június 15-én Napóleon támadást indított Brüsszel irányába. A francia csapatok behatoltak az angol és porosz seregek közé, ezzel megakadályozták a szövetséges seregek egyesülését. Wellington - miután visszavonult - Waterloonál alakított ki új védelmi állásokat. Természetesen nem véletlenül esett Wellington választása Waterloora: az angol parancsnok gondosan ügyelt a helyszín kiválasztásánál arra, hogy a terepviszonyok a védőknek kedvezzenek. A hadszíntér meglehetősen rövid, mindössze 4.8 km - Austerliznél 10 km - szélességű volt. Ezzel a lépéssel, Wellington hatástalanította Napóleon egyik leghatékonyabb stratégiai fegyverét, a kiváló manőverezési képességét.

1815. június 18-án felsorakozott a két sereg. A francia jobbszárnyat és derékhadat Drouet d' Erlon tábornok vezette, tőle balra helyezkedett el Reille tábornok három hadosztálya, mögötte pedig a Kellermann parancsnoksága alatt álló lovasság. A császári gárda középen az arcvonaltól hátrébb foglalta el a pozícióját. Grouchy marsall feladata az volt, hogy 30000 fős seregével megakadályozza a porosz seregek bekapcsolódását a harcokba.

Wellington taktikáját arra építette, hogy a csata közben megérkeznek a porosz csapattestek és tehermentesítik a balszárnyat. Ebből a taktikai elképzelésből következően, saját erőinek jelentős részét a jobbszárnyra és középre koncentrálta. A csatát megelőző napok esőzései miatt, a felázott talaj megnehezítette a seregek hadmozdulatait, ezért Napóleon a lehető legkésőbbi időpontig kivárt a támadás megindításával, hogy a föld minél szárazabb legyen. Ezzel viszont azt kockáztatta, hogy Blücher egységei időben megérkeznek Waterloohoz.

A csata Jerome Bonaparte herceg elterelő hadműveletével indult, amely végül kudarccal végződött. Közben Drouet d' Erlon is támadást rendelt el Wellington derékhada ellen. A támadás kudarcában jelentős szerepet játszott, hogy a francia tüzérség nem tudott kellő támogatást biztosítani az előrenyomuló csapatoknak. Ennek oka szintén a csatát megelőző napok esős időjárásában keresendő. A felázott talaj tompította a robbanások erejét, valamint megakadályozta az ágyúgolyók felpattanását, amely segítette volna megtörni az ellenség hadrendjét.

Délután egykor Napóleon híreket kapott, hogy a hadszíntéren feltűntek a porosz sereg előőrsei. Ekkor hiába üzent Grouchynak, hogy jöjjön azonnal Waterloohoz, már elkésett. Napóleon parancsot adott Drouet d' Erlonnak, hogy indítson támadást a magaslatokon elhelyezkedő szövetséges derékhad ellen. A kedvezőtlen földrajzi viszonyok már önmagukban nézve is elég nehézséget okoztak a francia erőknek. A bajt csak tovább tetézte, hogy Drouet d' Erlon katonái sűrű hadosztályoszlopokban vonultak, így kiváló célpontot nyújtottak az angol tüzéreknek, akik maximálisan kihasználták a kínálkozó alkalmat. Az csupán hab volt a tortán, hogy a gyalogság tüzérségi fedezet nélkül nyomult előre.

A csata

A franciák győzelmi esélyei óráról-órára csökkentek, délután háromra egyre több porosz egység csatlakozott a szövetséges balszárnyhoz. Napóleon meghátrálni semmiképpen nem akart, ezért inkább kockáztatott. Úgy gondolta, hogy csak abban az esetben nyerheti meg a csatát, amennyiben legyőzi az angol főerőket. A támadást Ney marsall vezette, a keskeny frontszakaszon négyszög alakban elhelyezkedő angol gyalogság azonban felőrölte a francia lovasság rohamát. Ráadásul a francia gyalogság sem tudott segíteni, mivel a porosz erők visszaszorítása teljesen lekötötte az erőiket.

Bonaparte este hétkor még egy utolsó rohamra szánta el magát, de az angol tüzérség és az újabb porosz erősítés meghátrálásra kényszeríttette. A körülményektől függetlenül Napóleon is elkövetett néhány végzetes hibát a csata során. Kétes értelmű üzenetek küldött Grouchynak, mentálisan sem érezte jól magát, évek óta aranyér kínozta; de a legnagyobb hiba az volt, hogy lenézte az ellenfelet.

Az emlékmű a csatatéren

A csatában mindkét fél iszonyatos veszteségeket szenvedett, minden ötödik katona meghalt. A francia halottak számát 29, az angolokét 15, a poroszokét 9 ezer főre teszik, a lovasság összecsapásaiban mintegy 10 ezer ló is elhullott. Volt olyan pillanat, amikor a nyolc négyzetkilométeres területen 45 ezer halott és sebesült hevert egyszerre. A győzelmet mindkét fél megszerezhette volna, a franciák vereségéhez a kommunikációs, vezetési és a helyzet megítélésében elkövetett hibák vezettek. A csatatéren 1826-ban egy 40 méter magas dombot emeltek - elvileg az orániai herceg elestének emlékére, gyakorlatilag azért, hogy a látogatók jobban át tudják tekinteni a helyszínt.

A waterloo-i csatával véget ért Napóleon száznapos uralma, a császár 1815. június 22-én másodszor is aláírta lemondó nyilatkozatát. Az óvatos angolok ezúttal már a világ végére, Szent Ilona szigetére száműzték, ott is halt meg 1821-ben. Az ütközet megváltoztatta Európa képét, megtörte Napóleon és Franciaország uralmát a kontinensen, egyben kezdetét jelentette több évtizedes békének, valamint a brit és porosz uralom megszilárdulásának. A csata fontos szerepet játszik egyebek között Byron Childe Harold című poémájában, Stendhal A pármai kolostor, Thackeray A hiúság vására és Victor Hugo Nyomorultak című regényében. A kortárs könnyűzenében az ABBA együttes karrierjét indította el a Waterloo című sláger.

Az eredeti helyszínen ötévente korhű jelmezekben, több ezer statiszta részvételével újrajátsszák az ütközetet. Egy vicc szerint egyszer majd Napóleon győz, mert a franciák nem képesek elviselni vereségüket. Erre utal, hogy pár éve egy francia politikus levélben kérte a brit kormányt: változtassák meg a Brüsszelből és Párizsból érkező Eurostar-vonatokat fogadó londoni Waterloo pályaudvar nevét, mert az "lehangolóan hat" a francia utasokra.

A Waterlooi csata nemcsak Napóleon bukását eredményezte, hanem ezzel együtt lezárt egy korszakot is.