Szinte nincs olyan része a világnak, ahol ne hajtottak volna végre egykor emberáldozatokat
2020. április 21. 18:12 Múlt-kor
Az őskortól a 21. századig a világ minden táján előfordultak az emberiség történelmében az emberáldozatok. Az alábbiakban 15 olyan kultúra következik, amely egykor gyakorolta (vagy ma is gyakorolja) e hátborzongató szokást.
Korábban
Az őskori Európa rejtélyei
Az utóbbi évtizedek régészeti felfedezései alapján az európai vadászó-gyűjtögető emberek már a késői paleolit korszakban (Kr. e. 26 000 – Kr. e. 8000) embereket áldoztak fel.
Az ebből a korszakból származó többszemélyes sírok száma kiugróan magas – minden ötödik e korszakból származó temetkezés kettő vagy több embert tartalmaz.
Sokuk esetében megalapozott a kivégzésszerű erőszakos halál gyanúja.
Egy Csehországban feltárt sírban például három gyermek maradványait találták meg, akiket bizarr módon helyeztek örök nyugalomra.
Egyikőjük arccal lefelé feküdt, míg a másik kettő oly módon, hogy az egyik kezei a másik szeméremtájékánál voltak. E vélhetően szimbolikus jelek szertartásos körülményekre utalnak.
Kína az agyagkatonák előtt
Kínában évezredeken át bevett szokás volt az emberáldozat. Egy, az ország északnyugati részén feltárt 4000 éves temetőben a régészek több száz sírra bukkantak, amelyek közül több feláldozott emberek maradványait rejtette – a legfiatalabb áldozat 13 éves lehetett.
Későbbi, a Sang-dinasztia korából (Kr. e. 1600-1040) származó emberáldozatok maradványai is előkerültek a mai Anjang városánál Honan tartományban.
A gyakorlat egyre ritkábbá vált, és szinte meg is szűnt az ország első egyesülése, azaz Kr. e. 221 körül, Csin Si Huang-ti császár uralma idején.
A Kínában ma is rendkívül széles körben tisztelt császár híres agyaghadserege vélhetően szintén emberáldozat-ellenes meggyőződéséből jött létre, hogy ne valódi embereket temessenek el vele túlvilági védelméhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap