Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
2023. január 11. 09:50 MTI
Galeazzo Ciano olasz diplomatát, Mussolini vejét az apósa elleni puccsban való részvételéért 79 éve, 1944. január 11-én végeztek ki. Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben jelent meg.
Korábban
1903. március 18-án született Livornóban. Apja az olasz haditengerészet admirálisa, a fasiszta párt alapító tagja, a húszas években az olasz kereskedelmi flotta újjászervezője, dúsgazdag politikus és üzletember volt, aki a királytól grófi címet kapott. Az ifjú Ciano fényűző környezetben nőtt fel, és a luxushoz élete végéig, illetve amíg tehette, ragaszkodott. A római egyetemen jogot hallgatott, egy ideig újságíró volt, majd diplomáciai szolgálatba szegődött, és Rio de Janeiróban lett attasé.
1930-ban feleségül vette Edda Mussolinit, a Duce lányát, s villámgyorsan kezdett emelkedni a ranglétrán: 1932-ben sanghaji konzul, majd pekingi követ, 1933-ban a sajtóhivatal vezetője, 1934-ben sajtó- és propagandaügyi államtitkár, 1935-ben miniszter és a Fasiszta Nagytanács tagja lett. Az 1935–36-os abesszin háborúban pilótaként bombázószázadot vezetett, és mi sem természetesebb, mint hogy az ő kezében lévő sajtó hőssé kiáltotta ki.
Guido Schmidt osztrák külügyminiszterrel (b) és Kurt Schuschnigg osztrák kancellárral (j) 1936-ban
1936-ban lett külügyminiszter, a poszton a Ducét követte, sokan már Mussolini utódját látták benne. Ciano a német–olasz szövetség híve volt, de amikor Németország 1939 szeptemberében a szövetséges olaszok véleményének kikérése nélkül rohanta le Lengyelországot, megingott bizalma Hitlerben, és próbált az angolok felé közeledni. Tisztán látta, hogy az olasz haderő nincs felkészülve egy nagy háborúra, ezért igyekezett rávenni Mussolinit, hogy Itália még ne lépjen be a háborúba. Aggodalmai beigazolódtak, hiszen Görögország lerohanása csúfos kudarcba fulladt, és nem alakult kedvezően az észak-afrikai háború sem.
Ciano (j) Mussolinivel (k) és Neville Chamberlain brit miniszterelnökkel a müncheni konferencián 1938. szeptember 29-én (Bundesarchiv, Bild 183-R99301 / CC BY-SA 3.0)
1942-ben, a tengelyhatalmak sorozatos vereségei láttán, sok más fasisztával együtt ő is az olasz különbéke szószólója lett. Mussolini 1943. február 5-én leváltotta, és a Vatikánba helyezte át nagykövetnek, így Rómában maradhatott, de szoros felügyelet alatt. A Duce a szövetségesek szicíliai partraszállása után, 1943. július 25-én négy év után először újra összehívta a Fasiszta Nagytanácsot, amely ahelyett, hogy kiállt volna mellette, leváltotta Mussolinit, a határozatot Ciano is megszavazta.
Az új kormány azonban őt is felmentette nagyköveti beosztásából, mire megpróbált a németeknél menedéket keresni. A nácik ezt megtagadták, sőt feleségével és három gyermekével együtt az időközben kiszabadított és Salóban bábkormányt felállító Mussolininak adták át, aki hazaárulásért bíróság elé állítatta. Cianót a Fasiszta Nagytanács Mussolini leváltását megszavazó tagjaival együtt halálra ítélték, és 1944. január 11-én főbe lőtték. Felesége, az apjával igen jó viszonyban lévő Edda mindent megpróbált, de még ő sem tudta elérni, hogy férje kegyelmet kapjon.
Mussolini és Hitler mögött balra Ciano és Göring (Bundesarchiv, Bild 183-H12940 / CC-BY-SA 3.0)
Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben látott napvilágot. Alakja több filmben is feltűnt, a Mussolini és én címűben Anthony Hopkins, egy 1985-ös tévésorozatban Raúl Juliá alakította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.