Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása

2024. április 20. 10:35 Múlt-kor

1868. április 20-án egy tucat nő vonult be sorban a New York-i Delmonico's-ba, Amerika akkor leghíresebb éttermébe. A nők mind középosztálybeliek, vagy gazdagabbak voltak, így megtehették, hogy ilyen helyen ebédeljenek. Sokan közülük azonban dolgoztak, ami a 19. század közepén anomáliának számított ezekben a társadalmi körökben. Maga az ebéd még nagyobb anomália volt: egyetlen férfi sem volt velük. Erre ez volt az első példa az amerikai történelemben.

Jane Cunningham Croly

Korábban

Ekkoriban az amerikai társadalom szigorúan szegregált volt nemek szerint, és az utca a férfiak terepe volt. Egy középosztálybeli vagy jómódú nő egyedül az utcán igencsak felkeltette a figyelmet, a dolgozó nők pedig legtöbbször láthatatlanok voltak. Egy étterembe való belépéshez minden nőnek szüksége volt egy férfi társra. Egyetlen elfogadott opció volt arra, hogy egy nő étteremben egyedül étkezhessen, ez a privát étkezőszoba volt, amelyet csak az elitek fizethettek meg. Paul Freedmen gasztronómiatörténész szerint nagyon kevés étterem vagy bármilyen más üzlet gondolt ekkor a női ügyfelekre. Az 1850-es évek New Yorkjában például csak maréknyi fagylaltozó engedte meg, hogy a nők egyedül egyenek.

1868-ban azonban Jane Cunningham Croly riporternőnek elege lett. Charles Dickens angol író éppen körutat tartott az Egyesült Államokban, és a New York-i Sajtóklub rendezett a tiszteletére egy vacsorát a Delmonico's-ban. Croly részt akart venni az április 18-ai eseményen, de a Sajtóklub nem engedte, annak ellenére, hogy maga is tag volt. Tiltakozása nyomán a Sajtóklub vezetése beleegyezett a részvételébe, de kizárólag azzal a kikötéssel, hogy Croly és a többi nő egy függöny mögött maradnak végig, ahol nem lehet sem látni, sem hallani őket. A feldühödött Croly végül nem ment el a vacsorára. Azt azonban elhatározta, hogy valamit tesz az ellen, ahogyan bántak vele, és ehhez ő volt az országban az egyik legjobb helyzetben.

Jane Cunningham Croly

Croly jól ismert riporternő volt, Jenny June álnéven pedig ő volt az első nő, akinek több újságban is lehozták állandó rovatát. Később ő lett az egyik első újságírást oktató egyetemi tanárnő. A Sajtóklub bánásmódjára válaszul létrehozta az első amerikai női klubot, amelynek a Sorosis nevet adta: ez a tudományos szakszó a bimbózó virágok csoportosulására, amelyből a gyümölcs képződik. Más felsőbb osztálybeli, szakmával bíró nőket hívott meg, mint például az újságíró Kate Fieldet és a lelkész Ella Dietz Clymert. Az első gyűlésük előtt Croly megkereste az étterem tulajdonosát, Lorenzo Delmonicót, hogy elvállalná-e a társak nélküli, „kockázatos és szertelen” nők csoportját egy ebédre, csupán két nappal a Dickens-vacsora után. Delmonico kedvessége mellett igen progresszív nézeteket is vallott, így igent mondott, rendelkezésükre bocsátva egy étkezőszobát.

Az, hogy választásuk a Delmonico's-ra esett, üzenetértékű volt. Nem csupán azért, mert Charles Dickens ott járt két nappal korábban (ő egyébként elutasította a meghívást az első Sorosis-gyűlésre), a Delmonico's Amerika gasztronómiai középpontja volt ekkor. 1827-ben még péksüteményeket árusító boltként nyitott meg, később azonban belőle lett az ország első igazi étterme, a jó ízlés és jó ételek szigete egy olyan országban, amely addig közömbösnek mutatkozott a kulináris élvezetek iránt. A század közepén átélt legszebb éveiben a konyhát Charles Ranhofer francia séf irányította, aki politikusok, nagy elmék, és társadalmi elitek számára készített olyan ételeket, mint a homár Newberg-módra. Croly a Sorosis főhadiszállásává tette meg az éttermet.

Mint az első teljes mértékben amerikai nők által vezetett és adminisztrált klub, a Sorosis azonnal figyelemben és kritikában részesült. A társaság célja az volt, hogy „a gondolkodásban, ízlésben, intelligenciában, kultúrában és emberségben érdekelt nőket” hozza össze, és hogy támogassa a nők munkavállalását. Vendégek tartottak rendszeresen előadásokat aktuális témákban a Delmonico's női ebédjein. 1869 januárjában a New York Timesban megjelent egy szerkesztői cikk, amely gúnyolta Susan B. Anthony nőjogi aktivista The Revolution („A Forradalom”) című lapját és annak követői, valamint a Sorosis klub közötti jótékonysági együttműködést, amely a New York-i dolgozó nőket volt hivatott segíteni. „De a kedves kis lények ugyanúgy nem gyakorlatiasak, mint máskor” – írta a név nélküli szerző a párbeszédről. Országszerte a magazinok gúnyrajzokat jelentettek meg az aktivistákról, akiket harcias hárpiákként ábrázoltak Az egyik 1869-es rajz egyszerre űzött gúnyt a feketék és a nők szavazati jogra való törekvéséből, a szüfrazsett karikatúrája egy „Sorosis” feliratú bunkósbotot tart a kezében.

A Női Klubok Egyetemes Szövetségének tagjai az 1920-as években

A nyomás ellenére Croly védte a Sorosist. „A hagyományos otthoni élet nem elégséges a fizikai és mentális szükségleteinknek” – mondta 1869-ben. Jól értette ő ezt, hiszen férje betegsége, majd halála őt tette a család kenyérkeresőjévé. Saját korának embere volt: arra is buzdította a nőket, hogy legyenek jó háziasszonyok és anyák. Egyúttal azonban negyven évig dolgozott íróként és újságíróként, és segített megalapítani a New York-i Női Sajtóklubot és a Női Klubok Általános Szövetségét.

A Sorosis virágzott, az első év végére nyolcvanhárom női történész, író, művész és orvos vett részt hagyományteremtő ebédjein. A Sorosis előtt, írta Lately Thomas Delmonico's: Egy évszázad pompa című könyvében, nem voltak „sem kertészeti klubok, sem bridzsklubok, sem nők szakmai társaságai, de még egyházi vagy misszionárius társaságok sem, amelyeket kizárólag nők vittek volna.” A Sorosis női klubok egész sorát ihlette Amerika-szerte, és sok ága a mai napig aktív. Az 1868-as Delmonico's-ban tartott ebéd beindította a nők előjövetelét a közéletbe. De a változás csak lassan jött. Bizonyos éttermek és klubok továbbra is zárva maradtak a nők előtt a 20. században is. 1906-ban két utazó nő írt arról, egy pincér hogyan köntörfalazott és kérdezgette őket addig, míg ki nem derült, semmilyen férfi nem fog velük tartani, ezután pedig megtagadta kiszolgálásukat. Ahogy a 20. század folyamán egyre több nő dolgozott az otthonon kívül, egyre több helyre volt szükségük, ahol ehettek, de sok étterem még az 1860-as években sem engedte be őket egyedül.

A Delmonico's napjainkban

Wikipédia / Billie Grace Ward / CC BY 2.0

Habár manapság a nők éttermekből való kitiltása a távoli múlt emlékének tűnik, a nők ma is kénytelenek küzdeni azért, hogy mások beleszólása nélkül folytathassák karrierjeiket. Hogy erre felhívják a figyelmet, illetve a történelmi ebéd százötvenedik évfordulója alkalmából, a mai Delmonico's egy különleges 19. századi menüt ajánl majd egy hétig, április 20-ától kezdve. Gabrielle Hamilton séf és író alatt marha bouillon madeirával, zselés consommé, puha páncélú rák, és brülé rizspuding is lesz a fogások között. Talán Croly és klubjának tagjai is ezeket ették százötven évvel ezelőtt. Habár a Sorosis gyűlésein nem volt alkohol (nem akartak még nagyobb feltűnést kelteni), a Delmonico's különleges rendezvényekért felelős szervezője, Carin Sarafian szerint az eredeti Sorosis-tagok biztosan meg akarnák ünnepelni a rengeteg előrelépést, amit a nők elértek az utóbbi százötven évben. „Szerintem itt lesznek lélekben, koccintva a jeles nap alkalmából,” – mondta.