Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő

Rozsdás kard

A kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, Andrássy Gyula unokája, Andrássy Ilona (a „vörös grófnő”, Katinka, vagyis Károlyi Mihályné nővére) egy igazán szeretetteljes légkörű családi fészekben nőtt fel. 1909-ben vezette oltár elé Esterházy Pál, a korabeli arisztokrácia egyik legjobb partijának számító gróf. A szerelmi házasság ötévnyi gondtalan boldogságot hozott az ifjú párnak.

Idilljüket a kontinenst lángba borító világháború szakította félbe. A szókimondó „Iloncsi” a vele és a világban történtekről részletes feljegyzéseket készített. Az 1971-ben a dénesfai Cziráky-kastély egyik befalazott rekeszéből előkerült naplójából és leveleiből – amelyeket hat éve szerkesztett kötetté Kovács Lajos – pontosan nyomon lehet követni, mit élt át a lány, aki főnővéri szolgálatai során testközelbe került a háború poklával.

„Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tied soha Bosznia, mert a magyar nem enged, míg csak vérben nem hever egész Szerbia!” – harsogott az ének 1914 júliusának utolsó napjaiban Budapest utcáin, ahol már a hadüzenet előtt is mindenki mámoros jókedvvel várta a déli szomszéd (és a „muszka”, vagyis az orosz) elleni háborút. A vonatok tömve voltak éneklő katonákkal, akik gondolatban már az ellenséget püfölték.

Nem volt azonban mindenki ilyen optimista. „Sötét felhők jöttek délről, Szerbia felől. Véres volt az ég alja. Úgy éreztem, hogy veszett gyorsasággal rohanunk a végzet felé” – jegyezte fel Andrássy Ilona naplójában. Az intelligens nőnek olykor meglepően pontos megérzései voltak a jövőről, egyik levelében egyenesen leszamarazta azt az embert, aki szerint két hétnél nem tart majd tovább a háború.

Andrássy Ilona fiatalon

Férje, Esterházy Pál gróf tartalékos huszár főhadnagyként vonult be a cs. és kir. 7. számú, II. Vilmos német császárról elnevezett huszárezredbe. Társaihoz hasonlóan ő is egy könnyed nyári vadászkirándulásként gondolt a „kalandos játékra”, noha, mint később bevallotta, bevonulása perceiben három zsebkendőt fújt tele.

A férje rozsdás kardján vérfoltokat vizionáló Iloncsit sem csupán a bánat emésztette, amikor a férfi elköszönt tőle: „Még sohasem dobogott úgy a szívem a büszkeségtől, mint amikor Pál virágos csákójához emelve kezét, felszalutált nekem, és ment megvédeni ősi földünket” – vallotta meg naplójának.

A pápai kastélyuk egyik szárnyát egy hadiárvaotthon céljára felajánló grófnő már július 31-én beiratkozott egy ápolónői kurzusra, amely kezdetben nem tűnt túl izgalmasnak: „egypár öregasszonyt fürösztöttem, felsúroltam a budit és ágytálakat mostam ki”. Naplójában gyönyörűen festi le a kezdeti hetek lelkesedését, amely végül még őt is magával ragadta.

Ez a mámor érdekes elegyet képezett a harcoló férfi rokonok iránt érzett állandó aggodalommal és a harctéri pletykák okozta ijedtséggel. „Istenem, mennyivel könnyebb nekik és milyen borzasztó nehéz itthon lenni és várni, lesni, félni” – írta augusztus 17-én, miközben a harctérről vagonszámra érkeztek a sérültek, és kiderült, a „kutya Szerbia” jóval szívósabb ellenségnek bizonyult, mint gondolták.

Esterházy Pál

A pesti Dollinger klinikáról időközben a Vöröskereszthez átkerülő asszony szívmelengető történeteket is megörökített: „Egy orosz tiszt egészen elválaszthatatlan barátságot kötött egy huszárral. Kézitusában leszúrták egymást és egymásra estek. Akkor már csak a szenvedő embert látták a másikban, és megfogták egymás kezét. Két-három napig feküdtek egymás mellett sebesülten, most együtt érkeztek, egy kórházba viszik őket, mert nem akarnak elválni egymástól.”

A nyughatatlan asszony 1915. február elején megpróbált engedélyt szerezni Bécsből ahhoz, hogy a Galíciában harcoló férje mellett szolgálhasson, ám akkor még tiltották a női szanitécek jelenlétét a fronton. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy vonattal kiszökjön a keleti frontra. „A sok praktikus és minden kokettériától mentes katonaholmi közt egy csinos rózsaszínű pongyolát és pár darab jó fehérneműt, szappant és toalettvizet is viszek, mert nem akarok Pálhoz egészen elvadultan beállítani. Óh, női hiúság!” – jegyezte le február 8-án. Mivel Esterházy gróf ezredében sokan ismerték a tűzrőlpattant asszonyt, hiába érkezett illegálisan, mégis adtak neki munkát a helyi (stropkói) szanitécintézetben.

1. Rozsdás kard
2. Vér áztatta padló
3. „Lesz most néha egy kis veszély is”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején